A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon, miután megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését.
Bejegyezte a Fővárosi Cégbíróság a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.-t - tudta meg a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség. Az új társaság a Nemzeti Lóverseny Kft. és az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. összeolvadásával jött létre, a két cég jogutódaként. A Kincsem Kft. jegyzett tőkéje 6 milliárd forint, ügyvezető igazgatója Haál Gábor, tulajdonosa pedig a Magyar Fejlesztési Bank.
Kipróbált, megbízható gazdasági menedzser kerül a december elején lemondott Fellegi Tamás helyébe. Németh Lászlóné már az első Orbán-kormány idején is megfordult több állami cégben, így vezetőként dolgozott a fejlesztési banknál, az autópályakezelőnél vagy a határon túli befektetéseket kezelő Corvinusnál. A miniszterjelölt olyan vállalatoknál is feltűnt - így a Defend Security-ben, a Magyar Posta Tetra Rt.-ben -, amelyeket botrányok közepette végelszámoltak a 2002-es kormányváltás után. A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány időszakát az OTP-nél vészelte át.
Diploma nélkül kerülhet az NFM élére a Fellegi Tamást váltó Németh Lászlóné, hacsak tavaly óta nem végzett el egy egyetemet. Az Index úgy tudja, hogy amikor Orbán Viktor miniszterjelöltje tavaly az MFB vezérigazgató-helyettesi székébe került, még a szabályokat is módosították.
Akár meg is veheti hamarosan a német DZ Bank 38,5 százalékos részvénycsomagját a takarékszövetkezetek ernyőintézményében, a Takarékbankban a Magyar Fejlesztési Bank - írja a Figyelő. A felvásárlással az állam erőteljesebb szerepet kíván vállalni a kisvállalkozói hitelezésben.
A Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton - írja a Napi Gazdaság.
Hét magyar kereskedelmi bankot, a Magyar Fejlesztési Bankot, majd a fővárost is leminősítette a Moody's Investors Service, összefüggésben a magyar államadós-osztályzat csütörtök késő este bejelentett visszaminősítésével.
Az Országgyűlés hétfőn a költségvetési törvény módosításával hozzájárult ahhoz, hogy az állam még idén átvállaljon a MÁV Zrt. adósságából legfeljebb 64 milliárd forintot. A Ház alkotmányügyi bizottságának zárószavazás előtti módosító indítványának elfogadásával arról is határoztak a képviselők, hogy az állam 60 milliárd forint értékben tőkét emel a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ben.
Elsősorban a kisvállalkozások hitelhez jutását eredményezheti a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 60 milliárd forintos tőkeemelése - írja a Világgazdaság. A kereskedelmi bankok szerint azonban a kormány más eszközökkel is segíthetné a vállalkozások finanszírozását.
Tőkeemelést hajt végre a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ben az állam, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pedig beolvad az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be. A tőkeemelés többek között a külső forrásbevonáshoz szükséges. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) pedig az egyetemek, főiskolák, illetve a budapesti Erkel Színház támogatása érdekében kap pénzt.
Az egerszalóki szállodaberuházás korábbi évek gyanús ügyletei miatt a nyomozó hatósághoz fordul a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jelenlegi vezetése azért, hogy a hatóság kezdeményezze a sorozatosan meghozott ésszerűtlen döntések felelőseinek felkutatását a bankon belül, többek között a korábbi vezetők körében - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Hargitai György és köre lehettek a félresikerült egerszalóki fürdőberuházás "amerikai befektetői", valamint a konkurens demjéni és a csak az ötlet fázisáig jutó kiskőrösi fürdő háttértámogatói.
Veres János volt pénzügyminisztert és Gráf József volt mezőgazdasági minisztert hallgatta meg a Péti Nitrogénművek hitelére nyújtott állami kezességvállalás ügyében a parlament mezőgazdasági bizottságának, az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottsága kedden Budapesten.
Csaknem 1,8 milliárd forint hitelt kap a Magyar Fejlesztési Banktól a Marcali Szálloda Kft., a Hotel Medical és Életerő Center építésének folytatásához. A gyógyszálló építésébe eddig 1,8 milliárd forintot fektetett be a társaság többségi - egy izraeli érdekeltségű konzorcium - tulajdonosa - írta csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.
A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. vezérigazgatója nem kívánta kommentálni a céggel kapcsolatos vizsgálatokat, Blazsek István csütörtökön az MTI érdeklődésére csak annyit közölt: a társaság a Magyar Fejlesztési Banktól piaci alapon hitelt vett fel, amelyet a szerződés szerint törleszt.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a tavalyi 25,834 milliárd forintos konszolidált adózás előtti veszteség után még az idén is 3,171 milliárd forintos mínusszal számol, mert a nagy hitelekkel kapcsolatos kockázatok miatt további tartalékolásra van szükség - mondta Baranyay László elnök-vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Kétszeresen túljegyezték a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kötvényeit, amelyekből több mint száz befektető vásárolt. A fejlesztési bank értékelése szerint az intenzív érdeklődés az MFB és a magyar gazdaság iránti bizalmat tükrözi. Az MFB szerint a jelenlegi pénzügyi helyzetben optimális feltételeket sikerült elérni.
Az irányadó eurókamatcsere-hozam (midswaps) felett 320 bázispont lett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ötéves futamidejű, 500 millió euró értékű kötvényének hozamfelára - közölték a szervező bankok kedden. A kötvényt közel kétszeresen túljegyezték.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jövő hétfőn európai prezentációs körútra indul, hogy bemutassa a bank tevékenységét és működési feltételeit. Az MFB 2011. évi üzleti terve 1,1-1,2 milliárd euró összegű idegen forrás felvételével számol.