MSZP-tisztújítás: visszalép a pártparlament elnöke
Sajtóhírek szerint visszalép Simon Gábor, a szocialista párt pártparlamentjének elnöke a választmányi elnöki jelöléstől.
Sajtóhírek szerint visszalép Simon Gábor, a szocialista párt pártparlamentjének elnöke a választmányi elnöki jelöléstől.
Az MSZP népszavazás kiírását javasolja annak eldöntésére, hogy Schmitt Pál maradjon-e az ország köztársasági elnöke.
Feljelentette az MSZP a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjét, Keresztes Imrét.
Ha a kormányoldal nem hajlandó konszenzusra az új országgyűlési törvényjavaslat és a házszabálymódosítás kapcsán, akkor Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke azt javasolja majd, hogy az MSZP maradjon távol az ezekkel kapcsolatos szavazásoktól.
Az MSZP azt sürgeti, hozzák nyilvánosságra azt, hogy az állami földpályázatokon milyen szempontok alapján születnek a döntések, és azt is, mivel indokolják az eredményeket, vagyis hogy a pályázók hány pontot kaptak a bírálatkor.
Az MSZP szerint 6-8 milliárd forint hiányzik idén a szakképzési rendszerből. A kormány célja a duális, gyakorlatorientált képzés, az intézkedései mégsem segítették azt, mert a cégek mindössze 2 százaléka vesz részt szakiskolai hallgatók képzésében – mondta hétfőn Sós Tamás országgyűlési képviselő.
A jövő szombati tisztújító kongresszus előkészületeiről tájékoztatja ma Mesterházy Attila pártelnök az MSZP választmányát. Az elnöki posztra ketten pályáznak, a két alelnöki helyre pedig hárman. Szanyi Tibor azt szeretné, ha egyikük egy nő lenne.
A kormányzat "piti bosszújának" tartja az MSZP, hogy Iványi Gábor lelkész nem részesülhetett a szerdán átadott Scheiber Sándor-díjban.
Az MSZP szerint milliárdokkal drágítja meg az állam által felvett hiteleket, hogy a kormány vonakodik végrehajtani azokat a jogszabály-módosításokat, amelyeket az Európai Bizottság elvár, s ezzel késlelteti a tárgyalások megkezdését a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Mesterházy Attila szerint az MSZP célja a negyedik köztársaság felépítése kell hogy legyen, és nem az 1989-es állapotok helyreállítása vagy a visszatérés a 2010 előtti kormányzati politikához.
Az MSZP szerint a Fidesz és Orbán Viktor végighazudta az elmúlt 8 évet a vasút ügyében, hiszen jelenleg is a vasút történetének legnagyobb leépítése zajlik Magyarországon – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán.
Nem kapta meg a küldöttek egyharmadának a támogatását Kovács László, az MSZP alelnöke, volt pártelnök és uniós biztos. Így a következő tisztújításon semmilyen tisztséget nem kaphat a pártban. Nem kapott kellő támogatást Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának tagja sem, pedig elnökhelyettesi posztra pályázott volna. Az elnökségi tagságra jelöltek közül tízen nem kaptak elég támogatást vagy visszaléptek.
Az MSZP az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását várja a kormánypárti előterjesztőktől, hogy az abban foglaltakat ötpárti egyeztetésen vitathassák meg a frakciók.
Eredetileg 52 pályázó jelentette be – akár több pozícióra is – indulását és adta le pályázatát az MSZP előrehozott tisztújítása során, számuk azonban megcsappant, közel tízzel kevesebben méretik meg magukat a jövő hétvégi kongresszuson – írta a Népszabadság csütörtökön.
Az MSZP szerint a Nemzeti Eszközkezelő igénybevételének kritériumai "alávaló módon" válogatnak a bajba jutott devizahitelesek között és a "legvégső stádiumban" lévő devizahiteleseknek mindössze az 5 százalékán segít - derül ki az ellenzéki párt szerdai közleményéből.
Az MSZP szerint túlzott hatalmat ad a házelnök kezébe, ezért elfogadhatatlan az új országgyűlési törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó házszabály-módosítás.
Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál, és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények.
A borsodi közmunkások közül nem mindegyik kapta meg pénzét, van, aki a kelleténél kevesebbet kapott és olyan is, aki hét hete fizetés nélkül dolgozik - közölte sajtótájékoztatóján az MSZP.
Egy meghatározó szocialista politikus szerint "felülről" érkezett lista alapján jelölnek elnökségi tagokat a megyei szervezetek. Állítása szerint több megyében ugyanabban a sorrendben jelöltek a párt elnökségébe olyan budapesti fiatalokat, akik országos szinten "még semmit nem tettek le az asztalra", ráadásul az érintett megyékben sem ismerik őket.
Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP péntekre az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt.