Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

MSZP: összeomolhat a szakképzési rendszer, ha nem avatkoznak be

Az MSZP szerint 6-8 milliárd forint hiányzik idén a szakképzési rendszerből. A kormány célja a duális, gyakorlatorientált képzés, az intézkedései mégsem segítették azt, mert a cégek mindössze 2 százaléka vesz részt szakiskolai hallgatók képzésében – mondta hétfőn Sós Tamás országgyűlési képviselő.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
MSZP: összeomolhat a szakképzési rendszer, ha nem avatkoznak be

A tanulószerződések száma kis mértékben nőtt ugyan, a képzéssel foglalkozó cégeké ösztönzés híján nem emelkedett. Az ellenzéki képviselő szerint a forráselvonás után idén 6-8 milliárd forint hiányzik a szakképzési rendszerből, így az összeomolhat, ha a kormány a második félévben nem avatkozik be.

Sós Tamás problémának nevezte, hogy január 1-je óta a cégek nem tudják befolyásolni, mire fordítják az általuk a szakképzési alapba fizetett összeget, és saját dolgozóik képzését sem finanszírozhatják már abból.

Kifogásolta, hogy tanév közben csökkent a szakképzési normatíva, tanulónként évi 700-800 ezerről 440 ezer forintra, ami oktatók elbocsátását, az ösztöndíjak csökkentését okozta.

Sós Tamás szerint további probléma a hároméves szakképzés általánossá tétele és a tankötelezettség korhatárának leszállítása 16 évre, az nem esik egybe ugyanis a szakképzés befejezésének idejével, így sok fiatal még a szakma megszerzése előtt az utcára kerülhet.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.