Az MSZP szerint a csok csak bajt hoz
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) az MSZP szerint tovább mélyíti a lakhatási válságot Magyarországon.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) az MSZP szerint tovább mélyíti a lakhatási válságot Magyarországon.
Az MSZP szerint törvénysértő, hogy a kormány aktívan kampányol a népszavazás egyik válasza mellett, az NVB ezt azzal utasította el, hogy nem a hivatalos kampányidőszakra vonatkozott a beadvány, mert az csak most kezdődik.
Mégis támogatja az MSZP a Jobbik javaslatát, amely megkönnyítené a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkezők részvételét az októberi kvótanépszavazáson.
Kétmilliárd forintos adósságának negyedét már visszafizette az MSZP, másfél milliárddal azonban még mindig tartozik - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a köztévében.
A szocialista pártnak hiteltartozása is van, de évek óta 300 millióval lóg volt beszállítóinak is. A párt a Jókai utcai székház eladásából remél pénzt.
Egy hónapot szán a Molnár Gyula vezette MSZP a kvótanépszavazással kapcsolatos kampányra. Az embereket arra buzdítják majd, hogy ne vegyenek részt a referendumon.
Ötpárti egyeztetést tartottak hétfőn arról, hogy a külföldön élő magyarok is szavazhassanak levélben, de a Fidesz nem hajlandó változtatni a helyzeten, szerintük ez így rendben van. Kósa azt üzente, aki voksolni akar, az jöjjön haza, vagy menjen el a külképviseletre.
A bevándorláspárti baloldal előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak - reagált a Fidesz az MSZP-és Gúr Nándor nyilatkozatára.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okok miatt elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.
A Závecz Research friss kutatása szerint meglehet az 50 százalék feletti részvétel az október 2-i kvótanépszavazáson, és ha érvényes lesz, akkor a kormány által favorizált válaszok fognak nyerni.
Áprilisban a DK-s Varju László a taksonyi Zöld Sziget Panziót ajánlotta ismerőseinek a Facebookon. Az első hozzászólás Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszteré volt: „Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót”. A Direkt36 szerint a ráckevei Duna-ág mellett álló panzió tényleg Varju Lászlóé és családjáé, és az épületegyüttes valóban nem szerepel a politikus vagyonnyilatkozatában.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblának az MSZP-s Hiszékeny Dezső ügyében: az elsőfokú felmentő hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozta – írja a Népszabadság. A szocialista politikust vesztegetés miatt állították korábban bíróság elé.
Az MSZP szerint azután, hogy Lázár Jánostól elvették a Magyar Posta ügyeit, most a postai dolgozókat és a betéteseket kell félteni, mert ki tudja, mi lesz velük.
Nem lesz meg a szükséges 200 ezer hiteles aláírás az MSZP kezdeményezéséhez – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Fidesz szerint meg kell vizsgálni a 2010 előtti kormányzati kommunikációs kiadások jogszerűségét, és azt, hogy kik voltak a szerződések fő haszonélvezői.
Biztosítson európai életfeltételeket a magyar családoknak az Orbán-kormány ahelyett, hogy Magyarországnak az Európai Unióból való kivezetését készíti elő
Ellenzéki reakciók a tusványosi Orbán-beszédre.
A nagyobb ellenzéki pártok nem akarnak igazából győzni: az MSZP lemészárolja egyetlen alkalmas miniszterelnök-jelöltjét, a DK pedig nem hajlandó megújítani magát politikai-kulturális értelemben – nyilatkozta a hvg.hu-nak az Együtt elnöke. Szigetvári ma szomorúbb, mint fél évvel ezelőtt, de nagyobb benne az elszánás: ha odajutna, államosítaná a legszűkebb Orbán-érdekkör vagyonát Garancsitól Mészáros Lőrincig.
Gyurcsány Ferenc DK-jának kommunikációs praktikáiról, az MSZP-ben zajló házon belüli ügynöközésről és árulózásról, saját indulatairól beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke. Aki államosítana – Orbán környezetében. Az interjút kedd reggel olvashatják.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen, mert szerinte a vagyontörvény kijátszásával a magyar állam elveszítette meghatározó befolyását az egyik legnagyobb állami cég, a Magyar Posta felett.