Meg is van az első "hőségnap": 30 fokot mértek egy magyar településen április elsején
A korábbi rekord 27,7 fok volt.
A korábbi rekord 27,7 fok volt.
Az Mcule immáron negyedszer fért fel a Financial Times ezres listájára.
Megdőlt a 113 éves országos és a 98 éves fővárosi melegrekord, valamint az országos hajnali melegrekord szombaton – közölte a HungaroMet Zrt.
Számos kérdést vet fel az, hogy a napokban kiderült, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére való készüléssel vádolt volt brazil államfő Jair Bolsonaro februárban két éjszakát töltött Magyarország brazíliavárosi nagykövetségén. Még mindig nem tudni, ki adott engedélyt a politikus befogadására, mi volt Bolsonaro valódi célja, s hogyan kerültek a New York Timeshoz a diplomáciai képviseleten készült videófelvételek.
A szurkolók erre még rá is tettek egy lapáttal, pár másodpercig hallható volt, hogy „ki nem ugrál, büdös román” skandálás, miközben a meccs játékvezetője a román Ovidiu Alin Hategan volt.
Lesújtó képet festett a magyar valóságról, oktatásról, a hatalom manipulációiról, politikusokról – noha egykor maga is az volt – Csepeli György szociológus, aki egy interjúban azt is elárulta, hogy szerinte a jelenlegi iskolarendszer nem készít fel semmi fontosra, viszont van náci gondolkodás, és lesz olimpia is, ha Orbánon múlik. Mondott azért jót is: a rendszer javára írta, hogy „nem véres a keze”.
Barátságos Eb-felkészülési mérkőzést játszott a magyar és a török válogatott péntek este a Puskás Arénában.
A lengyelek és a csehek fegyvert és lőszert is küldenének Kijevnek, Magyarország és Szlovákia viszont kizárólag humanitárius segítséget nyújt az ukránoknak.
Ezt állapította meg a legfrissebb EU-s jogállamisági árnyékjelentés.
Mihail Hazin Vlagyimir Putyin régi munkatársa és a Szputnyik állami hírügynökség elemzője.
Az EU legfrissebb felmérése is alátámasztja, hogy idehaza semmi jóra nem számíthatunk a tudományos kutatás, az oktatás és a tanulási szabadság területén. És ezt a mai fiatalok pontosan tudják, ezért mondja 57 százalékuk azt, hogy el akarja hagyni az országot – írja szerzőnk, aki közgazdász, parlamenti képviselő, a Párbeszéd-frakció tagja.
A budapesti amerikai követ Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából mondott beszédet a CEU Demokrácia Intézetének vendégeként.
A frakciók találkozóját követően a kereset benyújtására Robert Metsola, az Európai Parlament elnöke is rábólintott.
Jelentős befektetés árán teljesült Orbán Viktor vágya: számottevő szereplővé vált az amerikai republikánusok körében, Flóra lányával kvázi állami fogadtatásban részesült Donald Trump floridai birtokán. Ennek ellenére a kormányfő még arra sem számíthat biztosan, hogy az érdekei számítani fognak, ha a volt elnök visszatérne a Fehér Házba.
Már 40 átkelőpont van a két ország között.
A magyar miniszterelnök teljesen magára maradt az oroszbarát nézeteivel a V4-es miniszterelnöki találkozón bennfentes információk szerint.
A felhívást az Európai Uniónak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál akkreditált nagykövete tette közzé a 27 EU-tagállam és 16 másik ország nevében.
Medvegyev szerint Oroszország „történelmi területeinek haza kell térniük”.
A nagy erdő- és mezőtüzek az egyik leglátványosabb következményei a szemünk előtt kibontakozó klímakatasztrófának. A sajtó egyre többször számol be a Kanadában, Ausztráliában, Görögországban vagy Portugáliában évente pusztító katasztrófákról. Tényfeltáró anyagunkban azt vizsgáljuk, mennyivel nőtt az emelkedő átlaghőmérséklet miatt egy óriási erdőtűz az esélye a közép-európai országokban.