Másodfokú hőségriasztás Magyarország öt régiójában
Másodfokú hőségriasztást rendelt el öt régióban az országos tiszti főorvos vasárnaptól - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Másodfokú hőségriasztást rendelt el öt régióban az országos tiszti főorvos vasárnaptól - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.
Hamarosan megkezdődhet az európai garanciavállalással megvalósuló mikrohitelek kihelyezése a tagállamokban, köztük Magyarországon.
Két szerb parlamenti párt és egy civil szervezet is tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Magyar Ifjúság nevű magyarországi soviniszta szervezet megtartson egy zenei fesztivált a hét végén a vajdasági Magyarkanizsán.
Kedden a Külügyminisztérium megindította az eljárást Szlovákia ellen az Európai Bíróság előtt, amiért a szomszédos ország a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvre hivatkozással 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László köztársasági elnök belépését a területére - közölte a tárca szóvivői irodája.
Néhány évvel ezelőtt a civil mozgalmak javarészt utcai tüntetéseket, petíciók aláírását, vagy csoportos akciókat jelentettek. De mindez most megváltozni látszik. Egy új médiumnak köszönhetően már olyanok is kinyilvánítják a véleményüket, akik eddig nem akarták, vagy egyszerűen nem tudták - olvasható az Adrenalin blogon.
Akad olyan népegészségügyi mutató, amelynek alapján egyértelműen Magyarország helyzete a legjobb Európában: a fertőző betegségek, illetve az élősdiek okozta kórságok tekintetében idehaza vesztik életüket a legkevesebben az egész kontinensen.
Lassan egész világunk digitalizált lesz – mikor küldtünk utoljára táviratot vagy hagyományos postai levelet valamelyik barátunknak? Egyre kevesebb csekket töltünk ki és a készpénzforgalom is csökken…
Magyarországon alacsony, a felnőtt lakosság körében mintegy 8,5 százalékos a felnőttképzésben részt vevők aránya, holott az EU 2010-re 12 százalékos arányt határozott meg célként - mondta Juhász Erika, a Debreceni Egyetem (DE) docense egy csütörtöki debreceni szakmai konferencia sajtótájékoztatóján.
A Külügyminisztérium álláspontja szerint Szlovákia tavaly augusztus 21-én nem tagadhatta volna meg, hogy Sólyom László köztársasági elnök belépjen az ország területére, így Magyarország folytatni fogja a Szlovákia ellen indított eljárást az Európai Bíróság előtt - közölte a tárca szóvivői irodája csütörtökön.
A legnagyobb gólkülöbségű világbajnoki győzelem még mindig a miénk, magyaroké, az 1982-es spanyol rendezésű torna első fordulójából. De miénk a második is, még 1954-ből.
Ha az LMP önállóan indít főpolgármester-jelöltet Budapesten, a fideszes Tarlós István esélye a városvezetői posztra igencsak megnő. Ha azonban az LMP hajlandó belemenni egy széles baloldali egységfrontba, könnyen lehet, hogy a Fidesz továbbra sem tudja bevenni a fővárost - írja Török Gábor politológus. Utóbbi esetben viszont véget érhet az LMP sem-sem típusú, középen állós korszaka: a döntéssel a párt egyértelművé tenné, hogy hol keresi a helyét és ebből adódóan politikai ellenfelét a magyar politikában.
Kettős fronthatás gyengíti a teljesítőképességet. Nem csak álmatlanság, de levertség és depresszióra való hajlam is kialakulhat a nap folyamán.
Szorosabbra kell fűzni az együttműködést Magyarország és Olaszország között - mondta Martonyi János, miután olasz partnerével, Franco Frattinivel tárgyalt Budapesten. A két ország külügyminisztere stratégiai együttműködésről szóló dokumentumot írt alá.
A demokratikus jogállam szempontjából aggályos, ha Kövér László leendő házelnök azt nyilatkozza, „nagyon reméli”, hogy Gyurcsány jogi felelősségének megállapításához a „szükséges bizonyítékok is összegyűlnek” - írja Nagy Attila Tibor politikai elemző a blogján.
A magyar parlament az elsők között fogja ratifikálni a Szerbia és az EU képviselői által aláírt stabilizációs és társulási megállapodást (SAA) - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter pénteken Szabadkán.
Egy magyar lány ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, valamint emberrablás és prostitúcióra való kényszerítés miatt az olasz rendőrség letartóztatott egy albán férfit - jelentette hétfőn az AGI olasz hírügynökség.
A régi EU-tagállamok a kettős állampolgárság kapcsán kiújult szlovák-magyar konfliktussal ízelítőt kaphatnak abból, milyen ellentéteket hozhatnak magukkal az uniós csatlakozásra áhítozó nyugat-balkáni országok - véli Kai-Olaf Lang politológus, a berlini Stiftung Wissenschaft und Politik (SWP) kelet-európai országokkal és EU-integrációval foglalkozó kutatója. Szerinte egy lehetséges "kiegyezéshez" Magyarországnak és Szlovákiának számot kellene vetnie közös érdekeivel. Interjú.
Míg a kormányalakítást megelőző két hétben tervezett módon, az ellenzéket zavarba hozva ért el sikereket az "új többség", a legutóbbi pár napban a dilettantizmus, a kapkodás és az össze-vissza beszéd jellemezte a Fidesz megszólalásait - írja Török Gábor a blogján.
A befektetők vegyenek forintot és adják el a magyar államkötvények kockázati megítélését tükröző CDS-eket, mivel "eltúlzottnak tűnik" a kormányzópárt egy vezetőjének az a nyilatkozata, hogy Magyarország helyzete Görögországéhoz hasonló - idézte a BNP Paribas értékelését az amerikai Bloomberg Businessweek magazin pénteken. A bankcsoport előrejelzése szerint a forint megerősödhet 277 forint/euróra, az ország CDS-díjszabása pedig 250 bázispontra csökkenhet.