Kétszáz Malév-pilóta még mindig a fizetésére vár
A mai napig nem kapta meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát - írta hétfői számában a Népszava.
A mai napig nem kapta meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát - írta hétfői számában a Népszava.
Az összesen 24 EU-n kívüli, kihasználatlan repülési jogból 22 célállomásra továbbra is jelentkezhetnek az érdeklődők; eddig az izraeli, az ukrajnai, az oroszországi és a törökországi jogokra érkezett kérelem, az első kettőnél pedig a pályázati határidő már le is járt - közölte Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) csütörtökön.
Elindult a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. vagyonának nyilvános értékesítése; a Cégközlönyben megjelent első pályázaton személyi számítógépeket, notebookokat, monitorokat és kapcsolódó licenceket hirdettek meg, négy csomagra osztva, összesen mintegy nettó 84,5 millió forint irányáron – ismerteti a Napi Gazdaság hétfői száma.
Az informatikai eszközök kiárusításával kezdődött meg a Malév vagyonának kiárusítása, aminek érdekesség, hogy a különleges szabályozás alapján a nyilvánosság kizárásával is lehet értékesíteni vagyontárgyakat.
Mivel Veres János volt a pénzügyminiszter a Malév privatizációjakor, őt is meghallgatta az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság. Veres szerint azért nyert anno az AirBridge a pályázaton, mert csak ez a társaság tett bankgaranciát ajánlata mögé.
Egy-két hónap múlva derülhet ki, hogy kik repülhetnek azokon az útvonalakon, amelyeken a Malév közlekedett. A hatóság szerint az eljárások nem nyilvánosak.
Nem nyilvánosak a hatóság szerint azok az eljárások, amelyekben a Malév egykori, kétoldalú egyezmények alapján működtetett EU-n kívüli útvonalainak kiosztásáról döntenek - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint szeptemberre derülhet ki, mely légitársaságok vehetik át ezeket az útvonalakat.
A kereslet visszaesése erősen megtizedelheti az alkalmazkodni képtelen ajándékboltokat, ezt erősíthetik az emelkedő bérleti díjak és az elavult termékkínélat is.
Meghallgatta Simor András jegybankelnököt, mint a Deloitte korábbi elnök-vezérigazgatóját szerdán a parlament Malév privatizációját vizsgáló eseti bizottsága.
Többek között Simor Andrást, Borisz Abramovicsot és Leonov Pétert is meghallgatná a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság mai ülésén. Simor András az MTI információja szerint részt vesz az ülésen, Borisz Abramovics az iho.hu értesülése szerint viszont csak levélben tájékoztatja a bizottságot.
Kézzelfogható közelségbe került egy új magyar légitársaság megalapítása - közölte a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért - Híd a Világra nevű szervezet az iho.hu híroldal szerint. Az alapítók globális légitársaságban gondolkodnak, amelynek bázisai többek között Afrikában, Latin-Amerikában, Ázsiában és Észak-Amerikában is lennének. Nem diszkont modellben gondolkodnak, a gépeket sem lízingelnék, hanem "költséghatékony" utasszállítókat vásárolnának.
Az LMP meg akarja ismerni a Malév felszámolásának részleteit, ezért közérdekű adatigényléssel fordul a csődbe ment magyar légitársaság felszámolójához és kérdéssel a nemzeti fejlesztési miniszterhez.
A repülőgép-karbantartó Aeroplex Kft. arra vár, hogy a tulajdonviszonyainak rendeződésével ismét aktívan tud-e operálni a nemzetközi piacon.
Végérvényesen a másodosztályba szorultak a magyar légi utasok: többnyire körülményesebben, kényelmetlenebbül vagy drágábban repülhetnek, mint korábban. A vártnál kevésbé csökkent viszont a Magyarországra utazók száma a Malév eltűnése után.
Tovább működhetnek a Malév leányvállalatai, miután a felszámolás alatt álló Malév Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., valamint a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Tiszavíz Vízerőmű Kft. szerződést kötött csütörtökön a Malév leányvállalatai részesedéseinek tulajdonszerzéséről, és a velük kapcsolatos követelések, tartozások átvállalásáról, a tervezett tőkerendezéssel összefüggésben - közölte az MNV.
Továbbra is adósa mintegy 450 dolgozójának a Malév GH, amely a felszámolás alatt álló Malév még működő földi kiszolgáló vállalata - írja a Népszabadság csütörtökön.
Minél később alakul meg egy új nemzeti légitársaság, annál nagyobb eséllyel veszti el legalább öt évre a Malév korábbi, EU-n túli országokba szóló repülési jogait.
Nyomozást indított a Malév csődje ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az LMP április 4-i feljelentése nyomán.
Az LMP arra kéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, vizsgálja meg, milyen felelősséget visel a Malév csődje miatt a cég vezetése, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Ertsey Katalin.
Az előzetes tervek szerint a nyáron lezárulhat a Malév-jeggyel rendelkező, de a légitársaság csődje miatt elutazni már nem tudó utasok kártalanítása - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI kérdésére csütörtökön.