Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban
A főutakon is nehezítetté vált a közlekedés, több településről ki kellett menteni az árvíz miatt veszélybe került embereket.
A főutakon is nehezítetté vált a közlekedés, több településről ki kellett menteni az árvíz miatt veszélybe került embereket.
A beruházást Greater Manchester megye polgármestere is támogatja, azt azonban leszögezte, hogy a klub közpénzt nem kap a projektre.
A hotel a foglalási rendszer technikai hibájára hivatkozik, a rajongók azonban szkeptikusak.
Az énekesnőt néhány órával korábban az amszterdami repülőtéren tartóztatták le.
A brit hatóságoknak alig sikerült kideríteniük róla valamit, senki nincs már életben, aki tanúskodhatna az ügyben.
Mason Greenwoodot testi sértéssel és kényszerítéssel is gyanúsították, a manchesteri rendőrség most mégis indoklás nélkül megszüntette az ellene zajló eljárást.
Sokak családi ünnepe eshet kútba a munkabeszüntetés miatt.
Egy helyre szólt egy repüléstől szorongó kisfiú és egy idegen nő jegye a Buzz Budapest-Manchester repülőjáratán. A nő nem akart odébb ülni, a fiúnak, akit anyja szerint az ablak közelsége nyugtat meg a gépen, a folyosó mellett találtak helyet. Nem véletlen, hogy sírt és egész úton szorongott.
A Jet2 gépe Bilbaóban állt meg két órára.
A vasárnapi békés demonstráció erőszakos megakadályozása diplomáciai viharral fenyeget. Kína hárít, miközben videófelvételek vannak arról, hogy egy tüntetőt a rendőröknek kellett kiszabadítania a konzulátus udvaráról, mert a személyzet verte.
Nagy-Britanniában mindössze három városban szavazhatnak a magyarok, a távolság miatt azonban többen inkább nem voksolnak. Egy friss civil kezdeményezés szeretné eljuttatni az urnákhoz a magyarokat.
Brightonban és Manchesterben lehetséges, hogy lesz.
A Manchesteri Egyetem gyakorlatilag bezárta diákjait az egyik kollégiumába, a hallgatók pedig tüntetéssel és épületfoglalással reagáltak.
A brit kormány döntött így. A városvezetés tajtékzik, mert ez a beleegyezésük nélkül történt.
A férfi egy fél üveg vodkát vitt fel magával a gépre, még társat is szerzett az italozáshoz.
Sőt kifejezetten ő kérte a rendőröket: hadd pipálhassa ki a letartóztatás élményét, mielőtt meghal.
Kyle Walker ügyében már nyomoz a rendőrség is.
Ezúttal a Franklin viharciklon miatt aggódhatnak az utasok és a pilóták az Egyesült Királyságban. Egy manchesteri példa azt is megmutatta, miért.