szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A brit kormány döntött így. A városvezetés tajtékzik, mert ez a beleegyezésük nélkül történt.

Koronavírus - a második hullám, a második lezárás
A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

A brit kormány saját hatáskörében elrendelte a legmagasabb koronavírus-készültségi szint életbe léptetését Manchesterben és tágabb környékén is, miután erről nem sikerült a helyi vezetéssel megállapodásra jutni - közölte kedden Boris Johnson miniszterelnök a Downing Streeten tartott esti sajtótájékoztatóján.

A legmagasabb készenléti fokozat pénteken nulla órától lép életbe az északnyugat-angliai nagyvárosban és kiterjedt vonzáskörzetében.

A kormány és Manchester polgármestere, Andy Burnham között tíz napja folyik időnként meglehetősen éles hangvételű vita a legmagasabb szintű járványkészültség bevezetéséről.

Burnham és a térség több más közigazgatási vezetője szerint a kormány nem hajlandó megfelelő pénzügyi segítséget nyújtani a régió üzleti szektorának a korlátozó intézkedések okozta veszteségek pótlására és a rászorulók támogatására, ezért nem volt hajlandó a készenléti szint emelésére.

Johnson kedd esti sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormány rendeletére életbe lépő legmagasabb készenléti fokozat értelmében péntektől Manchesterben és a környező érintett térségekben is be kell zárniuk a puboknak, bároknak és más olyan vendéglátóhelyeknek, amelyeknek nem fő profiljuk a helyben készülő ételek felszolgálása. Emellett a nem egy háztartásban élők nem tarthatnak összejöveteleket zárt terekben és egyes kivételektől eltekintve közterületen sem.

Johnson közölte azt is: a kormány nyomatékosan tanácsolja, hogy senki ne utazzon a korlátozásoktól érintett térségbe, sem onnan máshova.

Andy Burnham polgármester szégyenteljesnek nevezte az intézkedést, különösen azt, hogy a kormány 22 millió font (8,9 milliárd forint) pénzügyi segélyt ajánlott fel a város által kért 65 millió font helyett. Azt mondta,

Így nem lehet egy országot vezetni

A kormány és a manchesteri vezetés vitája a legélesebb belpolitikai konfliktus jelenleg Nagy-Britanniában. Az ügy még azt a szintén meglehetősen elmérgesedett vitát is háttérbe szorítja a brit sajtóban, ami London és az Európai Unió között zajlik a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

Az Angliában nemrégiben bevezetett új, háromfokozatú készültségi rendszerben a közepes szint a legalacsonyabb, utána következik a magas, majd a nagyon magas fokozat, egyre szigorodó korlátozásokkal.

A Manchesterhez közeli Liverpoolban és tágabb körzetében már a múlt hét óta a nagyon magas szint van érvényben. Londonban szombat óta a középső, vagyis a magas készültségi fokozat érvényes.

Nagy-Britannián belül jelenleg az északnyugat- és északkelet-angliai országrészekben a legmagasabb a koronavírus-fertőzési ráta.

A brit egészségügyi minisztérium szerint az ország egészében a kedd estével zárult 24 órában 21 331 új koronavírus-fertőzést szűrtek ki, és 241-en haltak meg a betegségben. A nagy-britanniai halálos áldozatok száma ezzel 43 967-re emelkedett.

Országszerte eddig 27,8 millió koronavírus-tesztet végeztek, ezek közül 762 542 lett pozitív.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára

Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára

Most húzta keresztbe a Fidesz az ellenzék külön listás terveit

Most húzta keresztbe a Fidesz az ellenzék külön listás terveit

Müller Cecília: Majka jelképpé vált

Müller Cecília: Majka jelképpé vált