Baj van a kínai Mars-járóval, nem sikerül életet lehelni bele
A vártnál vastagabb porréteg lehet a kínai Mars-járó,a Csu-zsung napelemein, emiatt pedig nem termelődik elég áram ahhoz, hogy fel tudják ébreszteni a szerkezetet a mérnökök.
A vártnál vastagabb porréteg lehet a kínai Mars-járó,a Csu-zsung napelemein, emiatt pedig nem termelődik elég áram ahhoz, hogy fel tudják ébreszteni a szerkezetet a mérnökök.
A SpaceX repülésmegszakító-rendszere tette a dolgát az űrvállalat Starship nevű csillaghajójának csütörtöki indítása után – ezért semmisült meg a szerkezet.
Bill Nelson, a NASA vezetője pluszforrásokat kért az amerikai költségvetésből, hogy időben el tudjon indulni a marsi életről esetlegesen bizonyítékkal szolgáló minták hazahozatala.
Csütörtökön délután a SpaceX útnak indította a világ legnagyobb űrrakétáját, a Starshipet. A Csillaghajó prototípusa azonban nem élt sokáig.
51 részletben küldtek ki frissítőcsomagot a Curiositynek a Marsra, amit április 3. és 7. között telepített az eszközre a NASA.
Egy filléres kézi mágnes „hatástalanított” egy felbecsülhetetlen értékű marsi meteoritdarabot, ami a vörös bolygó egykori mágneses mezejéről árulhatott volna el részleteket.
A NASA marsi helikopterét, az Ingenuityt már csak egyetlen küldetés választja el az 50. repülésétől a vörös bolygón. Az elmúlt két évben már több mint 11 km-t tett meg a szerkezet.
StarCrete néven készítették el a Manchesteri Egyetem kutatói azt az anyagot, amelyhez a felhasználás helyéül szolgáló égitesten található port, valamint burgonyakeményítőt és sót adtak. Így aztán a Holdon, Marson is építkezhetnek vele.
Hamarosan egymás után sorakozik majd az égbolton a Merkúr, a Jupiter, a Vénusz, az Uránusz, a Hold és a Mars. A látványt a Hold látszólagos fénye sem fogja elrontani.
A NASA Curiosity nevű Marsjárója két olyan felvételt is készített a vörös bolygó égboltjáról, amihez foghatót eddig nem sikerült megörökíteni ott.
A NASA Mars Reconnaissance Orbiter nevű műholdja különleges alakú homokdűnéket fotózott a bolygó felszínén.
A Mars körüli mágneses teret fogja tanulmányozni a Jeff Bezos által alapított Blue Origin űrvállalat NASA-tól kapott első bolygóközi küldetése – jelentette be az amerikai űrhivatal.
A NASA Cocao névre keresztelte el azt a Marson talált meteoritot, ami több millió éve lehet már a vörös bolygó felszínén.
A Rolls-Royce megmutatta, hogyan nézne ki az az atomreaktor, ami a jövőbeni űrhajók hajtóműveként szolgálna. A cél, hogy a jelenlegi 6–7 hónap helyett hetek alatt lehessen megtenni a Föld–Mars-távolságot.
A Mars-misszióról, a mesterséges intelligenciáról és a koronavírus-járvány alatti, őt érintő összeesküvés-elméletekről is beszélt Bill Gates egy friss interjúban. Azt is elmondta, hogy mivel foglalkozik most.
A NASA legkésőbb 2033-ig építi meg azt a texasi létesítményt, ahová a földetérés után elsőként szállítja majd el a Marsról visszahozott, a Perseverance által begyűjtött mintákat.
A NASA űrszondája, a Mars Reconnaissance Orbiter egy kráter és egy domb maradványát fotózta le, amik igen érdekes alakzatot adnak ki.
Jelenleg nagyjából hét hónapon át tart, hogy egy űrhajó a Földről eljusson a Marsig, mert a hajtóművek nem elég fejlettek a nagyobb sebesség eléréséhez. A megoldás azonban a csőben lehet.
A kínai űrkutatás napja alkalmából hétfőn a kelet-kínai Hefeiben bemutatták az első nagy felbontású színes Mars-térképet, amely a Tienven-1 szonda felvételei alapján készült.
A NASA űrszondája több mint százezer fekete-fehér képet készített a Marsról 2005 óta, így gyakorlatilag a teljes bolygóról képet kaptunk már.