Kész csoda lesz az égen: nézzen fel hétfő, kedd vagy szerda este, megéri
Június 16. és 18. között, azaz hétfőtől három estén át látható lesz a Mars és az oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus együttállása a nyári égbolton.
Június 16. és 18. között, azaz hétfőtől három estén át látható lesz a Mars és az oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus együttállása a nyári égbolton.
A néhai marsi élet fenntartásában is szerepe lehetett annak a vulkánnak, amit most fedeztek fel – de a pontosabb megállapításokhoz haza kéne hozni a Földre néhány mintát. Ez pedig pont most került veszélybe a NASA büdzséjének várható megvágása miatt.
A NASA Mars-járója, a Perseverance még március 1-jén fordította egyik kameráját a hajnali égbolt felé, az eredmény pedig lenyűgöző lett.
A SpaceX gigaűrhajója egyelőre csak felrobbanni képes, de ez nem tántorítja el Elon Muskot a Mars meghódításától. Sőt.
Az Elon Musk-féle SpaceX profitálhat abból, hogy a NASA egyre inkább a Mars felé kacsintgat. Kérdés, mi lesz így a Holddal, így az Artemis-programmal.
Sebessége és haladásának nyomai alapján is egy csigára emlékeztet a Curiosity, amiről most a NASA egy másik műszere készített képet.
A Perseverance Mars-járó ezúttal egy szögletes képződményt vett észre a Jezero kráterben.
A Curiosity 13 évvel a küldetése megkezdése után talált rá arra az ásványra, ami folyékony víz és szén-dioxid jelenlétében keletkezik.
A jelek szerint a Marson kutathat majd víz után a magyar Puli Space Technologies találmánya, a Vízszimatoló nevű berendezés, így segítve a vörös bolygó feltérképezését.
A Perseverance Mars-járó egyszerre négy porördögöt is látott a Mars felszínén, amelyek közül kettő a kamera előtt olvadt össze.
Lengyel kutatók több zuzmófajtát is szimulált marsi körülmények között vizsgáltak meg, és azt találták, hogy az egyik különösen alkalmas lehet arra, hogy a bolygó felszínére küldjék.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars-járója, a Rosalind Franklin-rover a tervek szerint 2030-ban landolhat a Marson.
Amerikai kutatók szerint a Mars méreganyagokkal teli pora könnyen bekerülhet a szervezetbe, orvosi segítséget pedig ilyen távolságból kérni sem lesz egyszerű feladat.
A Jezero-kráter peremén, ahol az élet után kutat a NASA, a Perseverance marsjáró szúrt ki egy egészen furcsa képződményt.
A NASA Curiosity nevű Mars-járója egy olyan mintát elemzett, ami az eddigi legnagyobb szerves molekulát tartalmazta, amit a vörös bolygón találtak.
Lehet, hogy mégis alkalmas az élet fenntartására a Mars – csak éppen mélyen a felszíne alatt. Új szeizmikus bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a Mars mélyén folyékony víz lehet.
Teljesen új repülési mód alkalmazásával repülhetnek a jövő drónjai a Marson.
Az Európai Űrügynökség űrszondája, a Hera jelenleg a Dimorphos nevű aszteroida felé tart, hogy méréseket végezzen nála. Útja során azonban a Marsot is megörökítette.
A kínai Csu-zsung marsjáró adatait elemezve arra jutottak a szakemberek, hogy valószínűleg az egykori óceán partján járt a szonda, amikor a vonatkozó adatait rögzítette.
Látványos égi jelenségek nemcsak a Földön vannak; a NASA Curiosity marsjárója épp most csípett el egyet a vörös bolygón is, méghozzá napnyugta után.