Valami baj történt a Marson, napokig hallgatott a NASA ott járőröző helikoptere
Január 18-án hajtotta végre a 72. repülését a NASA Ingenuity nevű eszköze a Marson, ám a leszállás közben megszakadt a kapcsolata a Perseverance Mars-járóval.
Január 18-án hajtotta végre a 72. repülését a NASA Ingenuity nevű eszköze a Marson, ám a leszállás közben megszakadt a kapcsolata a Perseverance Mars-járóval.
A Perseverance három napon át fotózta a Jezero-krátert még 2023 novemberében, hogy elkészítse a panorámafelvételt a területről. A fotókat mostanra dolgozták fel és tették közzé.
Pihent egyet a NASA Mars-járója, közben videóra vette az egész napját. A Curiosity elülső és hátsó kamerája is rögzítette, hogyan néz ki egy nap a Marson.
A NASA Ingenuity nevű drónja bebizonyította, hogy lehetséges egy repülő eszközzel közlekedni a Marson. Kína most kettő átküldését tervezi a vörös bolygóra.
A NASA Mars Odyssey űrszondája 400 km-es magasságból készített felvételeket a bolygó felszínéről. Ilyen magasságban kering a Föld körül a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is.
A légköri folyamatok eredményeként a Mars légkörében oxigénatomok álltak össze oxigénmolekulákká, aminek eredményeként időnként zöld fényben ragyog az éjszakai égbolt. Nemrég sikerült megörökíteni is.
A Föld a Mars és a Nap jelenleg olyan pozícióban vannak, hogy a két bolygó épp a csillag két ellentétes oldalán tartózkodik. Ilyen helyzet kétévente fordul elő. Most várni kell.
Tudósok és mérnökök tízezrei dolgoznak a világon minden évben azon, hogy elkészítsenek egy új eszközt, kifejlesszenek egy új gyógymódot, vagy kidolgozzanak egy eljárást, amely így vagy úgy könnyebbé teszi a mindennapokat. A TIME magazin ezekről a kísérleti eszközökről sem feledkezett meg, amikor összeállította az év legfontosabb innovációinak 200-as listáját. Az alábbi 17 újdonság került bele a kategóriába.
A jelek szerint 150–200 km-rel kisebb lehet a Mars magjának sugara annál, amit korábban számoltak. A pontosabb eredményeket egy meteorit becsapódásának köszönhetjük.
Elon Musk szerint hamarosan elindulhat az első Csillaghajó a Mars felé, amelynek fedélzetén még nem lesznek űrhajósok. Cserébe viszont landolna a vörös bolygón.
Nem csak látványos, de igen érdekes is a Perseverance marsjáró felvétele egy marsi porördögről, melyet egy olyan sivatagban rögzített, mely nagyjából ezerszer szárazabb, mint egy földi.
A NASA 2025-ben próbálhatja ki, hogyan teljesít egy űrutazás során a napvitorla. Első körben a Naphoz indíthatnak egy ilyen módon utazó egységet.
A NASA marsi járműve, a Perseverance minden korábbi rekordot megdöntött akkor, amikor a Jezero-kráterben 699,9 métert tett meg anélkül, hogy meg kellett volna állnia a következő lépés megtervezése miatt.
A NASA Marson járőröző Perseverance roverje jelenleg a Jezero-kráterben kutat az ősi élet nyomai után. Közben egy furcsa alakú sziklát is sikerült lefotóznia.
Komolyan segítheti a Hold és a Mars kolonizációját is a kombucha, mely az elmúlt évek során egyre inkább elterjedt a kávéházakban is.
Régi álma teljesült a NASA tudósainak most, hogy három év próbálkozás után sikeresen feljutott a Gediz Vallis Ridge hegygerincre a Curiosity marsjáró. Az onnan hazaküldött adatok elemzésével képet kaphatunk arról, 3 milliárd éve milyen volt a bolygó, és hogyan fejlődött.
A NASA Perseverance marsjárója olyan kőzeteket kapott lencsevégre, amelyeknél beindul a pareidolia. Önnél is – még akkor is, ha elsőre nem tudja, mit is jelent a kifejezés.
Korábban úgy gondolták, minimum 110 ember tudna felépíteni és működtetni egy leendő Mars-bázist, egy friss elemzés azonban azt mutatja, ennél jóval kisebb létszám is elegendő erre a feladatra.
Egy német asztrobiológus szerint amikor a NASA Viking-programjában vizet adtunk a marsi talajhoz, megöltük a benne élő mikroorganizmusokat.
Olyan repedéseket talált a Curiosity rover a vörös bolygón, amelyhez hasonló a Földön a nedves-száraz időszakok váltakozásával alakul ki. A marsi képződmények 3,6 milliárd évvel ezelőtt keletkezhettek.