A régebbi Mercikbe is be lehet kötni az iPhone-t
Még idén szeretné bevetni régebbi autóiba is az Apple CarPlay rendszerét a Mercedes-Benz.
Még idén szeretné bevetni régebbi autóiba is az Apple CarPlay rendszerét a Mercedes-Benz.
Erős évkezdet után februárban tovább növelte eladásait a Daimler, az egy évvel korábbinál 16,5 százalékkal több, 104 ezer 968 Mercedes gépkocsit értékesített.
Egy hazai tulajdonú cég fért be a top tízes listába, a többi multi.
Frank Klein négy évet töltött el a magyarországi gyárban, kezdetben a felépítéséért felelős projektvezetői feladatkört látta el, majd az üzem első gyárigazgatója lett.
A Carlsson több, mint 4 millió forint értékű nemesfémet használt fel az S-osztály kicsinosítására, az eredmény így is enyhén szólva is felemásra sikeredett.
Újabb kémfotók érkeztek a sirályszárnyú Mercedes készülő utódáról, a GT-ről, amely az általános közvélekedés szerint minden idők egyik, ha nem a legszebb csillagos modellje lesz.
Erősít a Mercedes a Német Túraautó Bajnokságban (DTM): az idén a Hungaroringre is ellátogató rangos túraautó-szériába leigazolták Vitalij Petrovot, így újabb taggal bővül a Forma-1-ben is megfordult kontingens.
Mercedeseket kaptak ajándékba csütörtökön az orosz államtól a szocsi téli olimpián érmet szerzett hazai sportolók.
Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő csütörtökön Mercedesekkel ajándékozta meg a Szocsi téli olimpián sikeresen szereplő sportolókat.
Van, akinek semmi nem elég luxusautók frontján: a kaliforniai Platinum Style Limos nevű limuzinépítő műhely például azoknak kínál megoldást, akiknek nem elég feltűnő egy Mercedes G-osztály.
Csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg a 24-karátos arany kiegészítők a csillagos márka luxus limuzinjához.
A termelés felfutásával bővíti alkalmazotti létszámát a Mercedes-Benz kecskeméti gyára – írja a csütörtöki Magyar Hírlap.
Rendkívüli videóval lepte meg a Forma-1 rajongókat a Mercedes istálló: az alakulat egy 360 fokban forgatható fedélzeti kamerával vértezte fel idei modelljét, a W05-öst.
Teljes erővel működik a kecskeméti Mercedes-Benz gyár: a termelés beindulása óta több mint 150 ezer Mercedes-Benz modell gördült le a gyártósorról – tájékoztatta a hvg.hu-t a cég.
Egy magyar festő nevére nevezte át a Daimler-Benz a berlini központjának az utcáját. A zsidó nőt a Mercedeseket gyártó vállalat több hónapon át kényszermunkára vezényelte a genshageni gyárában a második világháború alatt. Kiss Bán Edith az élményeit megrázó képekben festette meg, 1966-ban lett öngyilkos. A névadás azonban nem a cégnek, hanem a helyi pártoknak jutott eszébe.
Hogyan lehet egy fontos fizikai jellemzőt ötletesen bemutatni? A Mercedesnek mostanában elég jól sikerül.
A Cigarette Racing hajója, amely 1650 lóerős összteljesítménnyel rendelkezik, és akár 225 km/órával száguldhat a vízen.
Az aktuális márkaarculat stíluselemi remekül mutatnak a vadonatúj felsőkategóriás luxuskupén.
A csillagos márka kínálatába idén tér vissza a fényűzően elegáns háromajtós modell.
Aranyszínű rácsos felni, AMG-matrica és harminc éve 211 lóerő.