Nem kedveli a Windows 8-at? Itt a bizonyíték, hogy nincs egyedül
Ahelyett, hogy szépen lassan növekedne, csökkenni kezdett a Windows 8 piaci részesedése.
Ahelyett, hogy szépen lassan növekedne, csökkenni kezdett a Windows 8 piaci részesedése.
Nem baj, ha kicsinek találja, amit notebookja, táblagépe képernyőjén lát, a Microsoft hamarosan megjelenő újdonsága televíziója képernyőjén mutatja majd a tartalmat.
Mindenki a Windows 9-re számított, de a Microsoft a Windows 10-et mutatta be kedden este. A vállalat minden erejével azt hangoztatja: a rendszer kialakításánál az érintőképernyőkre kihegyezett Windows 8-cal ellentétben ezúttal ismét a monitor+billentyűzet+egér kombóra fókuszáltak.
Win-win, azaz mindenki számára kifizetődő szituációként írható le a Microsoft nyitása, ezúttal a Google felé.
Még dolgozik az Office legújabb verzióján a Microsoft, azonban néhány képernyőfotóból már képet kaphatunk az Office 16-ról.
Néhány nappal ezelőtt indultak a meg a pletykák, a Microsoft ma hivatalossá tette az üzletet: 2,5 milliárd dollárért, azaz nagyjából 609 milliárd forintért felvásárolják a Minecraftot készítő céget – azaz lényegében a Minecraftot.
A OneDrive felhő szolgáltatásával ugyanakkora fájlokat lehet feltölteni, mint a nagy riválisnál. A megosztás könnyebb, a feltöltés pedig gyorsabb lett.
Megszokhattuk már azokat a hirdetéseket, amelyekben egy cég a riválisa konkurens termékét szapulja. Íme egy újabb Microsoft-szösszenet.
Félreérthetett valamit a központi utasításból a Microsoft egyik kínai marketingese, aki tévedésből a Windows 9 logóját is közzétette egy érdeklődésfelkeltőnek szánt kérdés mellé. Bár lehet, hogy már a kérdést sem kellett volna feltenni.
Vietnamba szállíthatja át a Microsoft a bezárt komáromi Nokia-üzem gyártósorait - írta a napi.hu vietnami sajtóhírek alapján. A beszámoló szerint nem csak Magyarországról, hanem Kínából és Mexikóból is oda vihetik át a termelést.
Először még csak 2015 tavaszáról volt szó, most viszont már egy jóval korábbi, és konkrét dátum is felmerült a Windows 9 előzetes változatával kapcsolatban.
Hogy 20 év mennyire sok idő az interneten, azt jól szemlélteti a Microsoft két évtizeddel ezelőtt modernnek számító weboldala.
Nem is olyan régen még gondot jelentett, hogy viszonylag kevés alkalmazás van windowsos telefonokra. Mára viszont gyökeresen megváltozott a helyzet.
A Microsoft új technológiája egészen különleges videók készítését teszi lehetővé.
Nagy érdeklődésre tarthat számot egy új Nokia-telefon azok körében, akik szerint egy telefon telefonálásra való.
Egy vitatható hatékonyságú videó került fel a YouTube-ra a Microsofttól.
Megtagadta az androidos eszközök után a Microsoftnak járó licencdíjak kifizetését a Samsung. A Windows-vállalat bíróságra viszi az ügyet.
Bár a Microsoft stratégiája szerint más gyártóknak is kínálja a lehetőséget, gyakorlatilag minden Windows Phone-t a Nokiát felvásárló redmondi vállalat dob piacra.
Még az idén piacra kerülhetnek azok a laptopok, melyekkel a Microsoft erősíteni szeretné a windowsos számítógépek piacát. Pár tízezer forintból lehet majd egyáltalán nem rossz gépet venni.
A szegedi fejlesztők több díjat is nyertek a nemzetközi versenyen.