Kiemelt beruházás lett a Miskoltapolca Barlangfürdő helyreállítása
Pénzt már januárban adott a kormány, most az eljárást gyorsítják fel.
Pénzt már januárban adott a kormány, most az eljárást gyorsítják fel.
Miskolcon felújítanak 10 kilométernyi utat, és építenek egy felvonót is az Avasra.
Az üzemeltető szerint három héttel a baleset előtt ellenőrizték az elektromos hálózatot és akkor a szakemberek nem találtak hibát.
Az épület még péntek este gyulladt ki.
Személyi sérülésről egyelőre nincs hír.
A medence üres volt, a rágcsáló pedig nem tudott kikecmeregni belőle.
Húszmillió forintot ígért a városvezetés, húszat a helyi vállalkozók és húszat az iparkamara is a miskolctapolcai barlangfürdő megmentésére, de lényegében csak a város tartotta be az ígéretét – tudta meg a Népszava.
Bár októberben még nyitva maradt a miskolctapolcai barlangfürdő, most már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
A fürdőt üzemeltető cég, a Miskolci Fürdő Kft. döntött úgy, hogy a nehéz helyzetre tekintettel bezárja a Barlangfürdőt, ám a miskolctapolcai attrakció nélkül a helyi turisztikai vállalkozások – leginkább szállásadók, de éttermek és más szolgáltatók – jelenléte szinte okafogyottá vált volna.
A miskolci fürdőktől 110 embert bocsátanak el.
A karbantartás alatt a vendégek bemehetnek olyan elzárt területekre is, ahová a hétköznapokban nincs mód.
A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a fürdőben. A létesítményt délután újra megnyitották.
Újabb útépítési ügy borzolja a kedélyeket Miskolcon. Egy erősen lejtő, szűk utca alsó részén elbontották a lépcsősort, és aszfaltozott utat építettek a helyére, amely csak a Miskolci Ingatlankezelő Zrt. vezérigazgatójának házáig fut, a fentebb lévő részeken meghagyták a lépcsőt. Az ott élő nyugdíjasok nem tudják, hogyan jutnak le lépcső nélkül a főútig, főleg télen – írja a Népszabadság.
Avalon néven családi, szórakoztató és élményparkot épít Miskolctapolcán a Hell cégcsoport érdekeltsége, az Avalon Park Kft. Az öt és félmilliárd forintos beruházás első ütemét pénteken adta át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.