Műszaki hiba miatt késnek az elővárosi vonatok
Kőbánya felsőnél történt meghibásodás a pénteki csúcsforgalomban.
Kőbánya felsőnél történt meghibásodás a pénteki csúcsforgalomban.
Az NFM elrendelte, hogy a MÁV, a BHÉV és a Volánbusz járatain is ingyen utazhassanak a szmogriadó miatt eltiltott autósok Budapest közigazgatási határán belül.
Hat beruházásnál már kiírták a közbeszerzési pályázatot.
Egy vita miatt nincs, aki takarítsa az ecseri vasútállomást. A település problémája nem egyedi, pedig az ország egyik legforgalmasabb elővárosi vonaláról van szó.
Elszakadt a felsővezeték, emiatt 20-60 perccel hosszabb lehet a menetidő a Budapest–Újszász–Szolnok-vonalon a Mávinform szerint.
A gárdisták elméleti és baleseti oktatása után kezdődött a lőgyakorlat.
A Diósjenő és Drégelypalánk közti szakaszról van szó.
A téli időjárás miatt szombat reggelig összesen 384 alkalommal kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk; a megrongálódott áramvezetékek kijavításán folyamatosan dolgoznak; az északi országrészben a vonatok nagy része a délelőtti jelentős késések után délután már menetrend szerint közlekedik.
Főleg Észak-Magyarországon kell nagy késésekre számítani.
Akár fél órát is késhetnek a vonatok a Budapest–Vác-vasútvonalon a reggeli csúcsban – jelentette a Mávinform.
Még éjjel újraindult a vonatforgalom Cegléd és Ceglédbercel között, ahol korábban két szerelvény összekoccant.
A Mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy férfinak eltört a karja a baleset során.
A szokottnál sűrűbben közlekednek a fővárosi éjszakai járatok szilveszter éjjel. Néhány kivételtől eltekintve ingyenes a parkolás Budapesten egészen hétfő reggelig. Aki vonatra ül a napokban, gondoskodjon időben a jegyről.
A MÁV-nak fog dolgozni Pécs és Dombóvár között.
Legalább másfél órás késéssel érkeznek Budapestre a Bécsből induló vonatok egy baleset miatt. A vágányzárat már feloldották, de az osztrák vasúttársaság szerint érdemes késésekkel számolni a későbbi járatokon is.
Egyszerűbben tervezhető a Google Térképen a vasúti utazás, számos vonat viszonylatjelzéssel, számmal és külön színnel jelenik meg a globálisan elterjedt utazástervezőben.
Szűkebb lehet a pályázók mezőnye a MÁV-Start emeletes motorvonat beszerzésére kiírt tenderén a korábban vártnál – írta a Magyar Idők.