Cégek tízezrei lélegezhetnek fel
Feltehetően cégek ezreinek papírmunkáját csökkentette a NAV azon állásfoglalása, amely szerint mégsem kell bejelenteni, az elengedett behajtási költségátalány-tartozást.
Feltehetően cégek ezreinek papírmunkáját csökkentette a NAV azon állásfoglalása, amely szerint mégsem kell bejelenteni, az elengedett behajtási költségátalány-tartozást.
Egy 34 éves budapesti férfi irányította azokat a fővárosi cégeket, amelyek négymilliárd forintot meghaladó értékben, az áfa megfizetése nélkül szereztek be fémipari termékeket olasz és osztrák kohóktól, majd az árut Magyarországon már bruttó áron értékesítették.
Kiterjesztené a NAV a közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) a vasúti szállításra is - írta a napi.hu.
Levelet kapni a NAV-tól általában nem jelent jót, de nem is automatikusan rosszat. Márpedik októberben nagyon sok adózónak küld levelet az adóhivatal. Őrizzük meg higgadtságunkat és nézzük, mit tanácsol ilyen esetekben az Adózóna.
Feljelentéskiegészítést rendelt el az adóhatóság egy februári hangfelvétel ügyében. A felvételen a VIII. kerületi MSZP tisztviselői arról beszélgettek, hogy a szervezet feketekasszájából finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni; személyi, illetve kampánykiadásokat is.
Harmincezer doboz csempészett cigarettát foglalt le egy járőrautónak álcázott terepjáróból a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodásznál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A pénzügyőrök elől menekülve árokba borultak teherautójukkal a cigarettacsempészek Kisarnál a hétvégén – közölte a NAV.
Miként lehetséges, hogy a cég lejelenti, felvett valakit, de a bevallásban úgy szerepel, mintha egy fillért sem keresne az illető – és az adóhivatalt ez nem zavarja? És ez csak egy példa. Már most is annyi adat gyűlik össze az adóhatóságnál, hogy ha ezeket sikerülne érdemben összekötni, akkor aligha menekülhetnének az adócsalók. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem sikerül, a NAV pedig nem ezen dolgozik, hanem azon, hogy újabb adatbázist építsen. De vajon miért nem vezetik össze és elemzik a sokat eláruló információkat?
Azok a vállalkozók bátorítást kaphatnak ebből az esetből, akik úgy érzik, igazságtalanul és hibásan büntette meg őket az adóhivatal, sőt még a bíróság is a NAV álláspontját fogadta el.
A szakszervezetek visszautasítják a NAV buldózer-típusú átalakítását, Tállai András NAV-ügyi államtitkár pedig azt, hogy a szakszervezetek ilyet mondanak.
Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "buldózer-típusú" átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.
Az eddigi adatok szerint tejjel, cukorral és étolajjal kereskedve több mint 700 millió forint áfát csaltak el egy cégláncolat tagjai; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két telephelyen több mint 1600 hektoliter tejet és több mint 200 tonna cukrot foglaltak le.
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt tervezi, hogy szoros időkeretek közé szorítja az adóhivatal egyes ellenőrzéseit – ezt mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint hamarosan újabb, a szolgáltató szektorban működő vállalkozások számára írják elő az online kasszák használatát, a jogszabály tervezetét már szövegezik.
Minden negyedik kereskedő, illetve szolgáltató megpróbált trükközi valahogy – derült ki az adóhatóság nyári ellenőrzéseinek mérlegéből. A NAV szerdán tette közzé az erről szóló jelentést. A nyári csúcsszezon másfél hónapja alatt a korábbról ismert hiányosságokkal találkoztak a revizorok: gyakran nem adtak nyugtát a kereskedők, baj volt a pénztárgépekkel, illetve feketén alkalmaztak munkásokat.
Átcsoportosítások és leépítés is várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – mondta az InfoRádióban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint túl nagy a szervezet.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igényléséhez a köztartozásmentességet nemcsak nullás igazolással, hanem a köztartozásmentes adózói adatbázis (koma) alapján is lehet igazolni – közölte a NAV kedden.
A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjújában. A tervek szerint a kormányhivatalokban is létrehoznának NAV-ügyfélszolgálatokat.
A NAV korábbi elnöke felügyelőbizottsági tag lett a Simicska-Nyerges oligarchaduó agrárbirodalmának központi cégében, a Mezort Zrt.-ben.
Az alkalmazottak felét bejelentés nélkül, feketén foglalkoztatták egy szombathelyi társasház építése során, emiatt a Nemzeti Adó és Vámhivatal, akár több millió forintos bírságot is kiszabhat az érintett vállalkozásokra.