#NAV

A NAV januártól a cégek bugyijába is belelát

Január 1-jétől a pénztárgép használatára kötelezett összes adózó elektronikusan szolgáltat adatot. Akár 500 ezer forint is lehet a céges mulasztási bírság. A hagyományos pénztárgépeket 2015-ben már egyáltalán nem lehet használni.

hvg.hu







Nem hátráltak - Nagyítás-fotógaléria

Nem hátráltak, ugyanis mint a demonstráció szlogenje is jelzezte, úgy érzik, már nincs hova. Kedd este 6 órakor kezdődött a József nádor téren a Nincs hová hátrálunk elnevezésű tüntetés, ahonnan a NAV-székház érintésével a Kossuth térre vonultak a tüntetők. A Kossuth téren bejelentették, hogy a tanárok sztrájkra készülnek. Már a beszédek alatt lökdösődés kezdődött a parlamenti főlépcső előtt, többen a földre ültek, a rendőröket sörös dobozokkal dobálták meg, egy embert kiemeltek a rendőrök a tömegből. A tüntetők első sorába a rendőrök könnygázt fújtak. A vidéki nagyvárosokban párszázan követelték a kormány lemondását. A szervezők bejelentették, az első, 2015-ös nagy demonstráció január 2-án lesz az Opera előtt.

hvg.hu



Vida Ildikó emelte a tétet a Goodfriend-ügyben

Egy újabb interjúban az amerikai ügyvivő még konkrétabban nevezte korruptnak a NAV-elnökét Vida Ildikó ügyvédje szerint. Vidáék ezért feljelentéskiegészítést tettek az ügyben, így az ügyészség már többrendbeli rágalmazás miatt nyomoz. Magyar György ügyvéd szerint ugyanakkor mindegy, hogy mi történik, Vidára már úgyis "kiadták a kilövési engedélyt".

hvg.hu



Az ötlet jó, de ebből hatalmas káosz lesz

Ha az unióból érkezik egy szállítmánya, akkor azt is tudnia kell, hogy milyen rendszámú kamionra, mikor és pontosan hol rakták fel az áruját, mert az adóhatóság minden fuvart követni akar. Ha a szállítást nem az ön cége szervezi, akkor sincs menekvés: rá kell bírnia a fuvarszervező partnerét arra, hogy időben küldje el az adatokat, különben jöhet az áru értékének 40 százalékáig kiszabható bírság.

Torontáli Zoltán


Lecsaphat a NAV az Uber hazai sofőrjeire

A NAV „folyamatosan figyelemmel kíséri a piac változásait”, így az újdonságnak számító közösségi taxizás és az úgynevezett utazásmegosztó szolgáltatás ellenőrzése is napirendre került - közölte az adóhatóság a VS kérdésére az Uber szolgáltatásával kapcsolatban.

hvg.hu


Amerikai kitiltások: október vége óta nyomoznak a Bunge ügyében

Október vége óta nyomoz a rendőrség ismeretlen tettes ellen befolyással üzérkedés miatt a Bunge amerikai étolajgyártó céget érintő ügyben - értesült az MTI pénteken. Az ügyet az Index hozta nyilvánosságra, amely szerint az amerikai céget kormányközeli vállalatok keresték meg azért, hogy a vele kötendő stratégiai megállapodás révén szerzett pénzek egy részét visszacsorgassa.

MTI