#NER







„Orbán virtigli náci beszédet tartott"

A 70 éves Széchenyi díjas esztéta, Radnóti Sándor, egykori Lukács György tanítvány a Fidesz „konzervativizmusáról”, elitcseréről, a NER-ről és az ellenzékről is beszélt a vs.hu-nak adott interjúban.

hvg.hu

Egy ellenforradalomról

Húsz év demokrácia után, 2010-től megint olyan ellenforradalmi rendszer jött létre, amelyet Moszkva támogat, és amely igényli Moszkva segítségét

László József



Hogyan küzdjünk a korrupció ellen?

Magyarországot évek óta szétlopják. Befizetett adónk, illetve a Magyarországnak jutó európai uniós támogatás jelentős része politikusok és politikusokhoz közel álló vállalkozók, illetve strómanok zsebében landol. A jelenség nem új, hiszen a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP ebbe bukott bele, a második Orbán-kormány csak új szintre emelte a kormányzatból szervezett bűnözést.

Varga Áron

TGM: Ki a bűnös?

A tisztességes, emberszerető magyar emberek ugyanazt a megoldást szorgalmazzák a menekültek számára, amelyet a saját gyerekeiknek, testvéreiknek és barátaiknak tanácsolnak: El innen! Akárhová, csak el Magyarországról!

Tamás Gáspár Miklós



Seres: A tökéletes végrehajtó

Hírértéke egyetlen esetben lehetne Lázár János visszavonulásának: ha politikai alternatívája, nem pedig tökéletes végrehajtója lenne Orbán Viktornak. Nem az.

Seres László

Van két tehenetek, az egyik bevándorló, a másik tolmácsot kér

A zemberek nem felejtenek. Ez minden kétséget kizáróan kiderült a “Van két tehene…” rapid agymenés-felhívás nyomán: mély nyomokat hagytak és a mai napig élénken élnek a Fidesz-kormányzat öt év alatt elkövetett szerencsétlenkedései, szívatásai, rosszindulatú, kapzsi, sokak szerint ostoba megmozdulásai. Tömött sorokban érkeztek a kivándorlást, a déli kerítést, a NER-t, a Fideszt, a folyamatos nyavalygást, a stadionmániát, az elmútnyócévezést, magánnyugdíjpénzek lenyúlását, a kretén viszonyokat kifigurázó ötletskiccek. Úgy fest, bár sok minden nem megy, az önirónia azonban még működik. És ez azért bizakodásra adhat okot.

hvg.hu

Elmúlt az Orbán-varázs, a követők új jelre várnak

A Fidesz népszerűsége mélyrepülésben, sorra bukták az időközi választásokat, a halálbüntetést pedig már saját képviselőik sem támogatják. A politikai vízió szétfoszlása után csak a kormányzati kapkodás látszik, a jobboldali értelmiség pedig lassan besokall és megtörtént a korábban elképzelhetetlen: már szinte napi szinten veszik elő Orbánt.

Kálmán Attila
  • Kálmán Attila
  • Dercsényi Dávid


Harc az éhező gyerekek ellen

Miskolcon egy alapítvány ételt szeretett volna osztani. Kriza Ákos (Fidesz) polgármester úgy döntött, hogy ez nemkívánatos dolog a városban, mert nem szeretne negatív hírekkel a sajtóba kerülni. Inkább éhezzenek a gyerekek, gondolta a közszolga, akit többek közt az éhező gyerekek szülei választottak polgármesternek.

sabater

Nemzeti Napfogyatkozás

Magyarország Kormánya ezúton értesíti kedves népét, hogy a Történelem Urával közös koprodukcióban a mai napon Napfogyatkozást rendez.

Konok Péter