A Fidesz népszerűsége mélyrepülésben, sorra bukták az időközi választásokat, a halálbüntetést pedig már saját képviselőik sem támogatják. A politikai vízió szétfoszlása után csak a kormányzati kapkodás látszik, a jobboldali értelmiség pedig lassan besokall és megtörtént a korábban elképzelhetetlen: már szinte napi szinten veszik elő Orbánt.
„A hajólapát elfordítását csak lassan, recsegve, ropogva követte a hajótest” – próbálta érzékeltetni Orbán Viktor az Antall-kormány nehézségeit a Veritas Történetkutató Intézet múlt heti konferenciáján. Nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök hasonló helyzetben érzi magát, mint a rendszerváltás utáni első kormányfő: Orbán kesergett is azon, hogy a legtöbben nem látják, milyen messzire jutott az ország 25 év alatt a rengeteg buktató ellenére.
Túlzás lenne a NER kiépítésének súlyát az államszocializmus lebontásához mérni, de kétségtelen, hogy a második Orbán-kormány 2010 óta egyértelműen és nyomatékosan azt kommunikálja, hogy a „hajó” új irányba fordult. Alkotmány helyett Alaptörvény, segély helyett munka, a kultúrharc kifejezést kerülő kultúrharc, hatalompolitikai szempontú elitcsere: a kétharmados felhatalmazásra támaszkodva Orbánék ellentmondást nem tűrve kezdhették megvalósítani elképzeléseiket.
Az „egy tábor, egy zászló” gondolatot elfogadó konzervatívok fel is sorakoztak Orbán mögé, de mióta a határozottnak, elvhűnek látszó kormányzást felváltotta az „érdekek politikája”, és egyre gyakrabban kapkodó, ad hoc intézkedések jellemzik a vezetést, azóta töredezettnek tűnik az egykor egységes tábor, és a jobboldali holdudvar is elkezdte kritizálni a korábban kikezdhetetlennek gondolt Orbánt.
Ráadásul a Fidesz elnöke éppen rosszkor zördült össze Simicska Lajossal is: a kormány politikáját közvetítő lojális médiabirodalom szétesését egyelőre nem pótolja sem a botladozva indult közszolgálati tévé, sem a Kormányinfón hétről hétre magyarázkodó Lázár–Giró-Szász duó. Az pedig továbbra is kérdéses, hogy a „Habony-média” felállása képes lesz-e újra megolajozni a propagandagépezetet.
Törésvonalak párton belül és országon kívül
Az egyre szűkebb körben döntő Orbán már a Fidesz elnökségét is elsúlytalanította, a legfelső vezetés is értetlenül áll sokszor a miniszterelnök bejelentései előtt. Ékes példája volt ennek már a semmiből előkerülő netadó-ötlet is, ami másra nem is volt jó, mint hogy átmenetileg újra lendületet adjon az akkorra éppen lefulladó ellenzéki mozgolódásnak. A Kocsis Máté által bedobott drogtesztet sem szerették magyarázni a kormánypártiak, a halálbüntetés napirenden tartását támogató fideszest pedig mi például mindössze egyet találtunk a Parlamentben.
A halálbüntetés ügye a legutóbbi ülésnapon egyébként érdekes fejleményekbe torkollott: a KDNP-s Vejkey Imre a kormány szándékairól tudakozódott, amire Répássy Róbert igazságügyi államtitkár először eltolta a választ, majd váratlanul kijelentette, hogy az igazságügyi miniszter is ellenzi a halálbüntetést. Amit mellesleg Pokorni Zoltán egyenesen „barbár dolognak” nevezett az ATV-ben.
Az ellenvéleményüket inkább véka alá rejtő fideszes képviselők lázadásáról korai lenne beszélni, de a volt környezetvédelmi államtitkár – és persze bukása miatt sértett – Illés Zoltán már arról is beszélt, hogy Orbánnak le kellene mondani a pártelnöki pozíciójáról, legutóbb pedig a problémáit 22 pontban megfogalmazó Bencsik János szavazott ki nem először a frakcióból.
Orbán már az Európa Parlamentben sem csak politikai ellenfeleitől kapja a megszokott gyomrosokat, hanem sajátjai is elkezdték kritizálni. Például Tőkés László EP-képviselő „már maga sem érti Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját”. A kimondatlanul Magyarországról szóló múlt heti EP-vitán, amelyen azt tárgyalták, mi lenne a teendő, ha egy tagállam visszaállítaná a halálbüntetést, több Európai Néppárti képviselő (vagyis a Fidesz brüsszeli frakciótársai) külön kérésre sem tartotta a frakciófegyelmet és keményen kritizálták a Fideszt mind a halálbüntetés felvetése, mind a bevándorlásügyi nemzeti konzultáció ürügyén. „Azt mondják nekem, hogy ne beszéljek róla, vagy védjem (Orbánt – a szerk.), de én fel vagyok háborodva” – fakadt ki Frank Engel néppárti képviselő, aki szerint a görög és a spanyol diktatúrák bukásai óta európai politikus érdemben nem vetette fel a halálbüntetés visszaállításának ötletét.
A nemzetközi színtéren a külpolitikai lavírozás, és az egyre szembeötlőbb Putyin-szimpátia tépázta Orbán renoméját. „Ő az egyetlen putyinista, aki az Európai Unióban kormányoz” – mondta Joschka Fischer, egykori német külügyminiszter. Oroszország-politikája miatt olyan régi szövetségesek fordultak szembe Orbánnal, mint Jarosław Kaczyński, a Jog és Igazságosság Párt elnöke, aki az orosz elnök budapesti látogatása miatt nem is találkozott Orbánnal annak varsói útján.
Csalódások Fabinytől Bencsiken át Kokóig
A csalódott politikusok mellett a Fidesz közeli értelmiség is korábban nem tapasztalt gyakorisággal kongatja a vészharangokat, főleg mióta sorra bukja a kormánypárt az időközi választásokat. A lejtmenet legszembeötlőbb kezdőpontja G. Fodor Gábor azóta sokat idézett kijelentése volt, miszerint a polgári Magyarország csak egy „politikai termék” (értsd: délibáb) volt. Orbán magyarázkodott is emiatt idei évértékelőjén, de ekkor dobta be először, az azóta már a műsorról levett „keményen dolgozó kisember”-szlogent is. (Ami érthető a magyar választókat leíró legújabb kutatás fényében, de az elvhű politizálástól idegen, és nem is jött be.)
Az első Orbán-kormány szóvivője, a Heti Válasz főszerkesztője, Borókai Gábor szerint Orbán rosszul tette, hogy a veszprémi vereség után úgy köszönt el az évértékelője végén, hogy „Jó reggelt, Magyarország!”, mert ezzel szerinte visszanyomta a felelősséget a választókra, azok tunyaságát okolta a vereségért, és lepergett róla a távolmaradással kinyilvánított választói kritika. A veszprémi vereség után következő tapolcai pofon sem rázta fel Orbánt: hiába sürgetik egyre többen a „gyökerekhez visszatérést”, a miniszterelnök legutóbb is a pragmatizmus mellett tette le a voksát az „ideológia rögeszmék” ellenében.
„A Fidesz iránti szerelem kihűlt. Orbán Viktort még szeretik, de már őt sem úgy, mint régen” – lepte meg a közvéleményt a Békemenetet is szervező Bencsik András, aki máshol arról értekezett, hogy „a Fidesz elveszítette a lelkét”. Az állapotokat jól példázza Bayer Zsolt és Csintalan Sándor elkeserítően alacsony színvonalú csörtéje is az Echo TV-ben, amiből a Válasz.hu azt a következtetést vonta le, hogy „a ma még közéleti médiát fogyasztani hajlandó jobbos közönség elképesztő ütemben fog átszokni a Füles magazinra és a Discovery Channelre.”
Az elemzők és publicisták mellett egyházi vezetők is elégedetlenkednek nyilvánosan, legutóbb Fabiny Tamás evangélikus püspök nevezte „szándékosan manipulatívnak” a terrorizmussal riogató nemzeti konzultációs kérdőívet, de a halálbüntetés felvetését is élesen kritizálta.
A konzervatív értelmiségi holdudvar pártszimpátiája sosem tűnt ennyire bizonytalannak, amit a „jobbikosodás” sem fog eloszlatni. Hiába udvarol nekik Orbán azzal, hogy arra kijelölt helyeken azért előszeretettel „polgározik”, a varázs elpárolgott – diagnosztizálta Török Gábor is egy friss interjúban. Ami azon is mérhető, hogy a korábban csendes szimpatizáns közszereplők is elhatárolódnak a párttól, például Kovács Kokó István, aki egyfelől azt állította, hogy „sosem voltam fideszes”, másfelől viszont arról beszélt, hogy most is odaülne, mint 2002-ben a Kossuth téri „egymilliós” tömegtüntetésen, „ha lenne ki mögé”.
Friss kutatások szerint a kismamáknak semennyi alkoholt sem szabadna fogyasztaniuk, mert ezzel súlyosan kockáztatják gyermekük egészségét.
Lopást kizáró rendszert nem lehet alkotni, de mi a helyzet a hazudozással? Vélemény.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szóba került az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések újabb köre.
Orbán korábban azt mondta, ez tüdőn lőné a gazdaságot.
Fizikai és mentális megterhelésre figyelmeztetnek.
