Elkezdték kiosztani a Malév repülési jogait
A légügyi hatóság már megkezdte a Malév repülési jogainak kiosztását - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI kérdésére csütörtökön.
A légügyi hatóság már megkezdte a Malév repülési jogainak kiosztását - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI kérdésére csütörtökön.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a jelenleginél jóval méretgazdaságosabb és költséghatékonyabb vállalati struktúra kialakítását tervezi a közösségi közlekedésben.
Az EU dán elnöksége 2012 első felében el akarja fogadtatni az új Energiahatékonysági Irányelvet (EI), amely jelentős változásokat hozhat a magyar gazdaság számára is.
Az NFM energetikai államtitkára, Kovács Pál egyben a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) igazgatótanácsának elnöke - hiába, hogy ezt elvileg jogszabály tiltja.
Jövő kedden tárgyalja a kormány a net- és telefonadó tervét - tudta meg a hvg.hu, miután pénteken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) látta vendégül az iparági szereplőket, ahol az is kiderült, az NFM-mel erről nem egyeztetett a nemzetgazdasági tárca.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomása szerint egyetlen buszjárat menetrendje sem változik a közutak állapota miatt a Heves megyei Heréd és Nagykökényes térségében, így egyetlen település sem válik elérhetetlenné.
Az egyéni kerékpározók mellett ezúttal a vállalatokat is megcélozza a Magyar Kerékpárosklub által a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együttműködésben meghirdetett tavaszi Bringázz a munkába! (Bam!) kampány, amelyet szerda reggel indított el Budapesten Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.
A közösségi közlekedés rendszerszintű átalakításának előkészítése folyamatban van, jelenleg a feladatok szakmai előkészítése és vizsgálata zajlik, végleges döntés még nincs - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. A tárca ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Népszabadság pénteki információi szerint a MÁV kettészakad.
A kohéziós alapok felfüggesztése övön aluli ütés volt, de egy eurócentet sem fognak túlünk végül elvenni - nyugtatta meg az országot Orbán Viktor, aki még azt az uniós paktumot is örömmel írta alá, melyet születésekor még fenntartásokkal fogadott. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A Malév helyzetének hosszú távú rendezésére a korábbi kormányzati ciklusokban nem készült megfelelően kidolgozott stratégia, életképes terv - írta a nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában. Németh Lászlóné szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetői tárgyalnak különböző befektetőkkel egy Budapest központú, nemzeti légitársaság létrehozása érdekében.
Az összes központi közigazgatási intézménynek adhat tanácsot és készíthet tanulmányt, kutatást a Századvég-csoport annak a közbeszerzésnek a keretein belül, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) bonyolított a közelmúltban. Erről a kormányszóvivő beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kormányzati honlapon kedden nyilvánosságra hozotak egy szerződést, miszerint a tárca tanulmányokat, közvélemény-kutatásokat és jogszabály-előkészítéssel kapcsolatos tanácsokat vár a Századvégtől milliárdos értékben 2014 végéig.
Kiegészítette a Századvég-csoporttal decemberben kötött szerződését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A kormányzati honlapon kedden nyilvánosságra hozott kontraktus szerint a tárca tanulmányokat, közvélemény-kutatásokat és jogszabály-előkészítéssel kapcsolatos tanácsokat vár a Századvégtől milliárdos értékben 2014 végéig. A cégcsoportnak még idén májusig tanácsokat kell adnia a kormány MÁV-, Budapest- és szerencsejáték-stratégiájához is, amiért legfeljebb egymilliárd forintot kaphat.
Utosó lépésként menesztették a fejlesztési minisztériumból a klímapolitikai főosztály több vezetőjét: ezzel a kormányzati energetika irányítását teljesen kicserélték. Félő, hogy a most távozó szakemberekkel együtt az átláthatóbb klímavédelmi rendszer kiépítésének igénye is búcsúzik a tárcától. Az új államtitkár ugyanis más rugóra jár.
Az oroszokkal az elnökválasztás után megkezdjük a tárgyalásokat az új hosszútávú földgázszerződésekről. De Magyarország energiapolitikájának lényege ettől függetlenül a sokszínűség - mondta Kovács Pál energiaügyi államtitkár a hvg.hu-nak. Hozzátéve, hogy a végrehajtás során oda kell figyelni, "egy-egy időtávon belül milyen irányokat tekintsünk markánsnak".