Uber letudva, most a taxisok fokozott ellenőrzése jön
Összehangolják a hatóságok munkáját.
Reagált a magyar piacról kivonuló Uber az állami reakciókra. A legkevesebb, hogy az NFM nem mondott igazat.
Az alábbiakban szó szerint közöljük a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium véleményét az Uber kivonulásáról. A kommentálását önökre bízzuk.
Tasó László államtitkár állítja, nem hagyott ki semmit a vagyonnyilatkozatából, és feljelentést tesz mindenki ellen, aki az ellenkezőjét állítja.
Hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra, elsőként az észak-alföldi régióban, majd a hónap folyamán az ország többi térségében is.
Az LMP-s Sallai Róbert Benedek ennek az összegnek a hatodát költi irodabérlésre. Az NFM közleménye szerint a Bors valótlanságot állít.
Kedden vitáztak először a parlamentben arról a kormányjavaslatról, amely blokkolná az Uber applikációját és egyúttal keményen szankcionálná az uberező sofőröket. Az MSZP szerint a kormány lusta megfelelően szabályozni a területet, ezért inkább betiltja a közösségi taxizást. A Jobbik álláspontja szerint a javaslat egyenesen gyermeteg. A kormány állítja, az Uber egy kiváló innováció, és szó sincs betiltásról.
Öt éve alatt ennyit költhet Magyar Közútkezelő Zrt. az utak fenntartására és üzemeltetésére. Ugyanakkor 2017-ben 13 milliárddal többet költetnének karbantartásra.
Az NFM megvizsgálta ugyan a dunaújvárosi közvilágítás-korszerűsítést, de nem talált hibát, bár sötétben nem is nézték meg az új lámpákat.
Nem szűnik meg a Déli pályaudvar, csak a rozsdaövezeti részek, viszont Kelenföldet elkezdhetik átépíteni – egyelőre ennyi tűnik biztosnak a fejlesztési tárca terveiből. Vitézy Dávid a koncepció kiérleléséről beszél, de őszre eldől minden. Más szakértők úgy látják, a beruházó cégeken kívül mindenki rosszul jár.
A tervek szerint jövőre ötmilliárdot költenének arra, hogy a Délit leválasszák a vasúthálózatról – derül ki a jövő költségvetés tervezetéből. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint nem született semmilyen döntés a Déli Pályaudvar teljes bezárásáról.
Drákói szigorítás várható a személyszállításban, az engedély nélkül taxizók, azaz az Uber sofőrjeit büntetőpontokkal sújthatják, az autókról akár 3 évig is lekerülhet a rendszám, a megfelelő telefonos appokat, vagy akár csak azt népszerűsítő oldalakat is egy évre gyakorlatilag betilthatják a megváltozott kormányrendelet értelmében.
Négymilliárd forintos napelemes fejlesztést adott át csütörtökön Pécsett az energiaügyért felelős államtitkár. Aradszki Andrástól bár sok szép gondolat elhangzott, a magyar napenergiaügyi valóság éppen a kormányzati blokkolások miatt továbbra csak vár arra, hogy felvirradjon a fényes napja.
A közgyűlés 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a szerződést.
Nyugat-balkáni menetrend szerinti légi járatok indítására írt ki uniós közbeszerzési pályázatot a magyar kormány, a pályázat csütörtökön jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában.
A nemzeti Fejlesztési Minisztérium ágazati államtitkára bejelentette, hogy 70 órás digitális készségfejlesztő programot indítanak a munkaképes, de informatikailag képzetlen lakosságnak, hogy jobb munkaerőpiaci pozíciókba kerülhessenek.
Az Otthon Melege az adminisztráció foglya – állítja a Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) a program eddigi tapasztalataira hivatkozva.
Itt a netes rezsicsökkentés: 2018-ra ígéri a kormány, hogy minden településen legalább egy középületben lesz ingyenesen hozzáférhető vezeték nélküli, széles sávú internetes hozzáférés.
Párkányban, a Duna szlovákiai oldalán tömegesen vizsgáznak a magyar klímaszerelők, miután az itthoni hatóságok több mint egy éve bedöntötték a hazai rendszert. A párkányi vizsga ráadásul olcsóbb is, szélesebb körű jogosítványt is ad. Mivel az engedély EU-kompatibilis, a vizsgán átment vállalkozó már regisztrált vele a magyar rendszerbe, csak épp Szlovákia gazdagodik. Tanmese a magyar hatósági teszetoszaságról.
2018 végére 1 millió háztartásba ígér a kormány 30 Mbps sebességű, "szupergyors" internetet. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) kiemelten támogatott projekt kivitelezésére az idén 139 járásban kezdenek hozzá. Összesen 234 pályázat érkezett a kellő sávszélességű hálózat kiépítésére.