Kovács Gábor Gazdaság

Furcsa ügylettel szerezte meg a Postapalotát az MNB

Az épület felújítása még nem készült el, ám kiderült: a jegybank nem csak a Postapalotát vette meg a Pallas Athéné alapítványoktól, hanem az egész céget, amely a projektet bonyolítja, jórészt a cég adósságának megvásárlásával. Az alapítványok rekordösszeget, majdnem 200 milliárd forintot fektettek a saját cégeikbe. Ugyanakkor százmilliónyi vagyonuk ragadt be a felszámolás alatt álló NHB Bankba, akárcsak a brókerbotrányban érintett ügyfeleknek.

hvg.hu Gazdaság

És akkor eltűnt a szemünk elől több százmilliárd forint

Dugdoshatják a közpénzt a jegybank alapítványai, vagy éppen nyithatnak borboltot a Budai Várban, ha úgy tartja kedvük. Indulna medvehagymát szedni? Vigyázzon, fejenként legfeljebb 2 kiló adómentes, a többit sáp terheli. A Matolcsy György unokatestvéréhez köthető egyfiókos mikrobank megszerezte a Buda-Cash ügyfélvagyonát, a hazai cégvezetők pedig állítják a munkaerőhiány a legnagyobb gazdasági probléma. Eközben az észtek megoldották az Uber-problémát, méghozzá úgy, hogy az mindenkinek tetszik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor kiderült, hogy a Fidesz sem sérthetetlen

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: a Fidesz kapott egy gyomrost a tanároktól; Simicska szintén arra készül, hogy üssön még egyet a kormánypárton; Matolcsy rokona viszont jól járt, bár kétséges, hogy mennyire volt ez szabályos; az egészségügyben már nem is titkolják, mekkora a baj; a Saul fia alkotói új filmre készülnek.

Videó: A hangja teljesen olyan, mint egy mai Forma–1-es kocsié a Mercedes-AMG szuperritka utcai autójának

Videó: A hangja teljesen olyan, mint egy mai Forma–1-es kocsié a Mercedes-AMG szuperritka utcai autójának

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

Sztereotípiák helyett valós napi kapcsolatot!

Sztereotípiák helyett valós napi kapcsolatot!

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Mennyi mindenre elég lehet 100 lóerő: apró méregzsák a Hyundaitól

Mennyi mindenre elég lehet 100 lóerő: apró méregzsák a Hyundaitól

Az angol másodosztályban landolt Balogh Norbert

Az angol másodosztályban landolt Balogh Norbert

A törvényszéken elvérzett a patkányirtás-tender, a Közbeszerzési Döntőbizottságot új eljárásra kötelezték

A törvényszéken elvérzett a patkányirtás-tender, a Közbeszerzési Döntőbizottságot új eljárásra kötelezték

Elengedhetik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben

Elengedhetik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben

Sírva beszélt arról Ronaldo egy tv-műsorban, hogy soha nem ismerte az apját, mert az mindig részeg volt

Sírva beszélt arról Ronaldo egy tv-műsorban, hogy soha nem ismerte az apját, mert az mindig részeg volt

Ez történt: sokan kattantak rá a GPS-t leváltó új, európai navigációra

Ez történt: sokan kattantak rá a GPS-t leváltó új, európai navigációra

Fekete miniruhás férfi söpört le mindenkit a kreatív Emmy-díjak átadóján

Fekete miniruhás férfi söpört le mindenkit a kreatív Emmy-díjak átadóján

A címlapról ajánljuk