Brexit után: A lengyeleket támadják a kilépéspártiak
Angliában egyre több helyen jelennek meg rasszista, lengyelellenes feliratok, több lengyelt is megaláztak, és egy lengyel egyesület székházát is megrongálták.
Angliában egyre több helyen jelennek meg rasszista, lengyelellenes feliratok, több lengyelt is megaláztak, és egy lengyel egyesület székházát is megrongálták.
A német kormány ismét egyértelművé tette, hogy nem akar függő játszmát, minél előbb tisztázni kell, hogy Nagy-Britannia hogyan fog kilépni az EU-ból.
A brit pénzügyminiszter szerint a kormány és a brit jegybank már az EU-tagságról tartott népszavazás előtt erőteljes készenléti terveket dolgozott ki arra az esetre, ha a választók többsége a kilépésre voksol. George Osborne hétfő reggel olvasta fel nyilatkozatát, amelynek elsődleges célja a népszavazási eredmény ismertté válása után kialakult pánikszerű piaci hangulat enyhítése volt.
Ferenc pápa vasárnap azzal fordult az Európai Unióhoz, hogy álljon elő új, találékony megoldásokkal az unió megőrzéséért.
Az idei és a jövő évi költségvetésen sem kell módosítani a Brexit miatt – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban, ami a lap hétfői számában jelent meg. Varga Mihály beszélt arról is, hogy különleges kedvezményekkel csábítanák Magyarországra a Nagy-Britanniából távozni szándékozó cégeket.
David Cameron brit miniszterelnök várhatóan nem jelenti be hivatalosan Nagy-Britannia kilépési szándékát az uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján.
A holland euroszkeptikusok a brexit eredményeit meglovagolva, azonnal hasonló népszavazást követelnek. Vajon lesz-e nexit?
A brit nyugdíjasok kiszavazták az Egyesült Királyságot az EU-ból, Csepreghy Nándor védelmébe vette Orbán kisvasútját, miközben az az ENSZ-nek is feltűnt, hogy satuféket nyomott a külföldi tőke a magyar határok előtt. Visszavonul a fuvaroskirály, fejre állt a paksi hitelt kezelő orosz bank, és kiderült, minél többet dolgozik valaki, annál többet hibázik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Írország valamikori egyesítése Észak-Írországgal az ország állampolgárainak elsőrendű érdeke, de amíg Nagy-Britannia a Európai Unióból történő kilépésről tárgyal, egy erről szóló referendum csak megosztottságot váltana ki - jelentette ki szombaton Charlie Flanagan ír külügyminiszter.
Csak szombaton egymillióan csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amely visszafordítaná egy új népszavazással a csütörtöki referendum eredményét. Erre azonban csekély az esély.
A német kancellár egyértelmű és gyors tájékoztatást kér Londontól a kilépéssel kapcsolatos konkrét lépésekről.
A skót kormány nem késlekedik, és gyorsan leülne Brüsszellel is tárgyalni az EU-ban maradásról.
Az Európai Uniót alapító országok a kiválás mihamarabbi megkezdését várják Londontól.
"Nem értem, a brit kormánynak miért kell várnia októberig annak eldöntésével, hogy elküldi-e Brüsszelnek a kiválásáról szóló levelet. Azt szeretném, ha azonnal elküldené" - mondta rádióinterjújában az Európai Bizottság elnöke.
A Brexit nem kényszer volt. Valakik gólemet építettek butaságból, és épül a többi sorban.
Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: Nagy-Britannia otthagyja az EU-t; ott és a maradék 27 tagállamban is sokkot okozott a döntés; ma sem látunk tisztábban a Spéder-ügyben és a 15 évre elítélt Portik Tamás Rogán Antalról tett vallomása ügyében; már csak kettőt kell aludnunk a megtáltosodott magyar fociválogatott következő fellépéséig; és a meccsig idehaza túl kell élnünk egy iszonyatos hőhullámot.
Percről percre is közvetítettük a brit népszavazást és az eredmény bejelentését követő eseményeket, és több szempontból is feldolgoztuk a történelmi fordulatot. Itt egy helyen mindent megtalál.
Nigel Farage: hatásvadász, következményekkel számot nem vető politikus lila zokniban. Boris Johnson: Cameronnal szembeforduló hatásos szónok és volt újságíró feltűnő nyakkendőben. És végül a posztjáról lemondani kényszerülő miniszterelnök, David Cameron, aki megrengette az Európai Uniót és szétverheti az Egyesült Királyság unióját is. Kettő plusz egy személyiség a Brexit mögött.
A londoni magyar nagykövetség folyamatosan tájékoztatja majd a kint élő magyarokat a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséből adódó helyzetről – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet péntek délután a köztévében.
Megmozdulás szerveződik a Brexitet ellenző londoniak részvételével a Facebookon. Kedd délután a Trafalgar térre hívnak mindenkit, aki meg akarja mutatni, kiáll Európa mellett. Eddig 12 ezren jelezték, hogy ott lesznek.