Bolygót neveznek el a puliról
Ha találnak a közelében másik égitestet, azt is magyar kutyafajtáról nevezik majd el.
Ha találnak a közelében másik égitestet, azt is magyar kutyafajtáról nevezik majd el.
Lyukat ütött a mennyezeten és belefúródott a padlóba az a meteorit, ami május elején talált el egy házat New Jersey egyik külvárosában. Az objektum még meleg volt, amikor a ház tulajdonosai megtalálták az egyik hálószobában.
A Naprendszerben szálló por mindenre rátelepszik, ami abból a szempontból mindenképp jó hír, hogy segíti a kutatókat abban, hogy meghatározzák egy égitest korát. Most a Szaturnusz gyűrűin volt a sor.
A NASA James Webb űrteleszkópja nemcsak a mélyűr megfigyelésére alkalmas, a Naprendszert is tanulmányozni lehet vele. Ezúttal az Uránuszon volt a sor.
Hamarosan egymás után sorakozik majd az égbolton a Merkúr, a Jupiter, a Vénusz, az Uránusz, a Hold és a Mars. A látványt a Hold látszólagos fénye sem fogja elrontani.
A NASA Magellan űrszondájának adatait elemezve kiderült, hogy a Vénusz felszínén nemrég vulkáni aktivitás lehetett, vagyis egy élő bolygóról van szó.
Több érdekességgel is szolgált a Ryugu aszteroida mintáinak vizsgálata, például az izotópokat alkotó anyagok korával kapcsolatosan.
Brazil Egyetem tudósa, Bruno Morgado szerint a Kuiper-övben keringő Quaoar égitest gyűrűje jóval távolabb kering az égitesttől, mint az a tudomány jelenlegi ismeretei alapján elméletileg lehetséges.
A Jupiter körül most már hivatalosan is 92 olyan égitest kering, amiket holdként tartanak számon a csillagászok. Némelyik olyan kicsi, hogy alig lehet észrevenni.
A NASA Psyche nevű űrszondája a tervek szerint 2023 októberében startolhat el a Földtől, hogy hat év alatt elérje a Mars és a Jupiter közti pályán keringő Psyche 16 aszteroidát. Ha sikerül, azzal a Föld magját is jobban megismerhetjük.
Vasárnap a Vénusz és a Szaturnusz együttállása, hétfőtől pedig a Naprendszer többi bolygója miatt lesz érdemes kémlelni az eget.
A Naprendszerben végbemenő folyamatoknak köszönhetően egy négy fázisból álló folyamaton keresztül jött létre az az anyag, amit ma vízként ismerünk.
A kutatók a Ryugu aszteroida kémiai elemzését elvégezve arra jutottak, hogy a Föld tömegének jelentős részét olyan objektumok alkothatják, mint amilyen a Ryugu is.
A Naprendszer külső részét képző Oort-felhőben sokkal több lehet a 10 grammnál nagyobb jeges-sziklás objektum, mint ahogyan eddig gondoltuk.
A tudósok úgy gondolják, azért mérnek fénytöbbletet az űrben a távcsöveink, mert a Naprendszer porának nevezett anyag visszaverheti a napfényt.
Egy új tanulmány alapján úgy tűnik, az élet kialakulásának feltételei egy időben ideálisabbak voltak a Marson, mint a Földön.
A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.
Sasha Quanz asztrofizikus szerint 30 éve még azt sem tudtuk, hogy léteznek exobolygók, ma viszont már 100 milliárdra tippeljük a számukat a Tejútrendszerben.
A Midjourney nevű platform gyorsan az internetezők kedvencévé vált, mert szinte bármilyen témából látványos képeket kreál.
Az 1801-ben felfedezett Ceres törpebolygó geológiai aktivitásának titkát egy számítógépes modell mutatta meg.