Nemi erőszakkal vádolták meg a nepáli parlament elnökét
Krisna Bahadur Mahara szerint politikai lejáratás zajlik ellene, de azért lemondott.
Krisna Bahadur Mahara szerint politikai lejáratás zajlik ellene, de azért lemondott.
Drágul a mászás is, túl sokan toporognak már a csúcs körül.
Nepálnak szüksége van arra a nagyjából 50 ezer dollárra, amit egy hegymászó elkölt ott, de már ők is látják, egyre nagyobb baj, hogy tapasztalatlanokat is felengednek a Mount Everestre.
Idén tavasszal már tíz ember vesztette életét a világ legmagasabb hegyén. Legutóbb egy brit hegymászó halt meg a Mount Everesten.
Balesetet szenvedett a Summit Air egyik repülőgépe a nepáli repülőtéren, az ütközésben hárman vesztették életüket.
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága.
Holttestek százai kerülhetnek elő a hótakaró alól.
Túl sokan hagyták hátra a szemetet, a kakát meg a holttestüket.
Hiába tiltották be, Nepál egyes részein még mindig él a szokás, hogy a menstruáló nőket kiközösítik. Ennek nem egyszer tragikus következményei lehetnek.
Ő az első magyar nő ezen a nepáli hegyen.
Nepálban alig tíz év alatt megduplázódott a vadon élő tigrisek száma, és ezzel a Természetvédelmi Világszervezet (WWF) szerint az első olyan ország lesz, ahol sikerül ezt a kitűzött célt elérni.
Egyre több a konfliktus a vadon élő állatokkal.
A reptér mellett csapódott a földbe a gép. Legalább ötven ember halt meg.
A Marxista-Leninista Nepáli Kommunista Párt (CPN-UML) és a Nepáli Kommunista Párt Maoista Centrum (CPN) alkotta kommunista választási szövetség elsöprő többséget szerzett a nepáli törvényhozásban a parlamenti és regionális közgyűlési választásokon – jelentette kedden a helyi választási bizottság.
Nepálban hagyomány, hogy kiválasztanak egy serdülőkor előtt álló kislányt, akire aztán Durga istennő inkarnációjaként tekintenek. A kislány innentől kezdve kumari lesz: az első menstruációjáig egy templomban él, ahonnan csak nagyon ritka alkalmakkor jöhet ki. Ha viszont kijön, hívek ezrei borulnak térdre előtte.
Véget ért a 2017-es katmandui tetoválófesztivál, ahová a világ minden tájáról érkeznek tetoválóművészek. Mutatunk néhány friss képet a legcifrább alkotásokról.
A holi, avagy a színek fesztiválja, tavaszköszöntő ünnep Indiában és Nepálban. A fesztiválozók ilyenkor az utcákra tódulnak, színes festékporral, festékes vízzel locsolják egymást. Az esemény egy teliholdas éjszakán és a következő napon át tart, s a Gergely-naptár szerint mindig február vége és március közepe közé esik. A hagyomány szerint ilyenkor a jó győzelmét ünneplik a gonosz felett, a tél elmúltát. Sokak számára a holi jelenti a hálaadást a jó termésért, ez a felejtés és a megbocsátás időszaka.
A hatóság közlése szerint a biztonsági erőket is riadóztatták a mentéshez, mert a katasztrófa helyszíne nehezen közelíthető meg.
Hamarosan a Mount Everest legmagasabb csúcsán lőtt szelfivel sem kell már várni a hegy lábáig, azonnal feltölthetjük, hogy az összes munkában az asztalra fejelő barátunkat gyorsabban eméssze a sárga irigység. És nem utolsó szempont erre hivatkozni, ha a kerület egy részén megint elmegy a net.