Ezzel a fotóval szólt be a Nokia a Samsungnak és a Google-nek
Nagyon ötletes és a maga nemében egy kicsit durva fotóval szólt be a németországi Nokia a legnagyobb androidos gyártónak, illetve magának az Androidnak.
Nagyon ötletes és a maga nemében egy kicsit durva fotóval szólt be a németországi Nokia a legnagyobb androidos gyártónak, illetve magának az Androidnak.
A ma bejelentett Microsoft–Nokia-ügylettel a finn mobiltársaság komáromi gyára is az amerikai szoftvermulti kötelékébe kerül – írta a Népszabadság.
Ismét Budapestre látogat a Startup Sauna, hogy felkarolja az ország legtehetségesebb vállalkozóit és akár az Angry Birds és a Nokia hazájáig, vagy a Szilícium Völgyig repítse őket.
Évek óta benne volt a levegőben, most megtörtént a bejelentés. A Microsoft 5 milliárd dollárért felvásárolja a Nokia összes fontos részét.
Olykor nehéz megítélni egy-egy fényképről, hogy az most valóban olyan jó-e vagy sem. A Nokia Lumia 1020 képei viszont egy igen komoly „értékelésen” estek át.
Az okostelefonos portfólió szélesítése helyett ezúttal egy olcsóbb, hagyományos készüléket mutatott be a Nokia. Különlegessége az ilyen áron szokatlan alumínium borítás.
A norvég kormány nem engedi, hogy az Apple légi felvételeket készítsen az ország fővárosáról.
A nemrég bejelentett, 4,7 colos képernyőjű telefonnál is nagyobb készüléket tervez a finn gyártó - állítják iparági pletykák.