Sajtot hívott vissza az Auchan
A termék árát blokk nélkül is visszaadják.
Csaknem egymillió forint bírságot kapott egy román sofőr, akinek a furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai; a járműben jelöletlen élelmiszert, adózatlan alkoholt, valamint cigarettát is találtak.
A határérték feletti növényvédőszer-maradékot találtak az egyik sajátmárkás termékben.
Megromlottak a minőségellenőrzési időn belül, visszaveszik őket a vásárlás helyén.
Azonnali hatállyal felfüggesztették egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhíd működését. A hozzá tartozó húsüzletben több mázsa jelöletlen húst és húskészítményt találtak, és összesen 4,3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból a Nébih ellenőrei.
A hivatal csütörtöki közleménye szerint túl sok ásványiolajat tartalmaz a termék, kérik a fogyasztókat, ne vegyenek belőle.
Nagyrészt csak kisebb kihágásokat találtak.
Mindhármat a Planta Medicia Kft. gyártja.
Augusztus 23-ától Nemes Imre tölti be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöki posztját. Hogy elődjét miért váltották le, nem közölték.
Alapvetően biztonságosak a macskaalmok, de némelyikben meglepetéssel találkozhatunk.
Drogkereskedelem miatt több mint két és fél év letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség azokra a vállalkozókra, akik 2020-ban French Bulldog néven olyan üzletet nyitottak Budapesten, ahol úgynevezett CBD-termékeket árultak. Noha a kendernövényből készült, de 0,2 százalék alatti THC-t tartalmazó termékek nem minősülnek kábítószernek, a rendőrség, majd az ügyészség is beleállt az ügybe, és ragaszkodtak a drogkereskedelem gyanújához és vádjához. Az érintett vállalkozók pedig, hogy bizonyítsák igazukat, újabb boltot nyitottak, ahol ugyanolyan termékekkel kereskednek. Azokkal már nincs bajuk a hatóságnak.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal többségében nem tapasztalt szabálytalanságokat.
Az intézkedést az indokolta, hogy továbbra sem várható elegendő csapadék. Ugyanakkor a kánikula miatt megnőtt a kockázata az intenzívebb, gyorsan terjedő felszíni tüzek kialakulásának mind az erdőkben, mind a mezőgazdasági területeken.
A mikotoxinok különböző penészgombák által termelt másodlagos anyagcseretermékek, amelyek elfogyasztva az állati és emberi szervezetre egyaránt toxikus hatást fejtenek ki.
Volt, aki másfél milliós büntetést kapott.
Az ellenőrök többek között az ételeket és italokat, az élelmiszerek eredetét, a higiéniai előírások teljesítését nézik.
Szövődményként agyhártyagyulladás, vérmérgezés alakulhat ki.
A legismertebb Túró Rudi ízesített változatainak címkéjén az összetevők között túró helyett tejalapú rögös készítmény szerepel, a gyártó azonban cáfolja, hogy ez azt jelentené: kispórolták az alapanyagot az édességből.
Az Aldi és a tejet előállító cég is vizsgálatot indított.