EU: Ukrajna jogosult arra, hogy csapást mérjen az ellenségre annak területén belül is
A héten több ukrán csapat is behatolt orosz területekre.
A héten több ukrán csapat is behatolt orosz területekre.
Egyre többen panaszkodnak Oroszországban arra, hogy nehezen tudják csak böngészni a YouTube-ot. Az elmúlt időszakban a platform szándékos lassítása is felmerült, de az orosz hatóságok szerint a Google a ludas.
Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter Teheránba látogatott, ahol többek között az ország új elnökével, Maszúd Peszeskjánnal és az Izrael elleni hadművelet kidolgozásáért felelős iráni tábornokkal is egyeztetett.
Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese vasárnap megfenyegette a nyugati-orosz fogolycsere keretében kiszabadult orosz ellenzékieket.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka vasárnap a légierő napja alkalmából összesítette, hogyan teljesített az ukrán légvédelem az orosz invázió kezdete óta.
Dél-Korea is felajánlotta segítségét, arra Kim Dzsongun nem is reagált.
Európai Bizottság korábban úgy látta, hogy a Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs veszélyben az ellátás biztonsága.
Egyre egyértelműbbek az ukrán társadalom kimerültségére utaló jelek. Ennek ellenére a többség kitart, és elutasítja a területvesztéssel egyenlő orosz békekezdeményezéseket.
A Bellingcat oknyomozó csoport már korábban beszámolt Vadim Kraszikov orosz titkosszolgálati kapcsolatairól, amelyet pénteken végül a Kreml is elismert. A férfi Berlinben követett el politikai gyilkosságot, és most a fogolycserével szabadult.
A Wall Street Journal vezércikkben üdvözli, hogy a lap tudósítója csaknem 500 nap után kiszabadult Putyin gulágjáról, ám egyben arra figyelmeztet, hogy nem Gershkovich lesz az utolsó túsz, ha nem változik meg az amerikai politika.
A hidegháború vége óta legnagyobb fogolycserét hajtották végre Oroszország és a Nyugat között, 26 személy nyerte vissza a szabadságát. A fogolycsere jól jöhet a Fehér Háznak, de lehetnek negatív következményei is.
A többi között a matrózok tengeri kimentését és az elsősegélynyújtást gyakorolták.
Már az Európai Bizottság is vizsgálja azt a magyar szabályozást, amely könnyített eljárással juttatná uniós vízumhoz az orosz és a belarusz állampolgárokat. A magyar hatóságoknak figyelemmel kell lenniük arra a tényre, hogy Oroszország biztonsági kockázatot jelent az EU számára.
A pozsonyi Slovnaft olajfinomító az ukrajnai gázolajszükségletek 10 százalékát teszi ki, amelynek egy része vélhetően katonai fogyasztás.
Az orosz Insider oknyomozó portál írt meg mindent, amit a Párizsban elfogott szakácsról, Kirill Grizanovról tudni lehet, aki állítólag az olimpia ellen szervezett rendzavaró akciót.
Az orosz sportági szövetségek úgy állítják be, hogy az olimpián a nyugati bojkott áldozatai lettek. Sok sportoló mégis szívesen ott lett volna Párizsban, ám a hatalom nem engedte – írja cikkében a Die Zeit orosz származású újságírója.
Vlagyimir Putyin orosz államfő figyelmeztette az Egyesült Államokat, ha Washington 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepít Németországba, Oroszország hasonló eszközöket fog lőtávolságon belül állomásoztatni nyugaton.
A Szovjetunió 1991-es szétesése után Belarusz lehetett volna az egyik sikeres, önálló útra lépő utódállam. Mostanra orosz gyarmati sorba süllyedt, amiért a 30 éve tartó hatalmához mindenáron ragaszkodó Aljakszandr Lukasenka államfőt terheli a legnagyobb felelősség.
Dmitrij Bulgakovot a hírhedt moszkvai Lefortovo börtönbe szállották.
Nyikita Hruscsov dédunokája szerint Vlagyimir Putyint, amikor megtámadta Ukrajnát, az vezérelte, hogy nem kapta meg az általa szükségesnek tartott figyelmet a Nyugattól, ezért megmutatta, mire képes erőszakkal.