Orbán az oroszok trójai falova – posztolta Meloni EP-frakciójának lapja, majd törölte is villámgyorsan
Az írás szerzője az oldalon rendszeresen publikáló Eugen Olariu, egy kolozsvári újságíró.
Az írás szerzője az oldalon rendszeresen publikáló Eugen Olariu, egy kolozsvári újságíró.
Valerij Mumindzsanov a hadsereg ruházati ellátásáért felelt, a nyomozók szerint kenőpénzt fogadott el.
A 444 megtalálta a céget, amelyen keresztül a rádiók érkezhettek Oroszországba.
A mentőszolgálatok eddig 17 holttestet találtak.
Júniusban Putyin már ezzel fenyegetőzött, most külügyminiszter-helyettese beszélt arról, hogy folyamatban van a módosítás.
A laphoz eljutott egy levél, amelyet a férfi az iroda country managereként írt alá.
Több orosz cég is komoly nehézségeket tapasztal az elmúlt hónapokban a kínai kereskedelmi partnerekkel való kapcsolatában – értesült orosz forrásaitól a Reuters. A vállalatok arra panaszkodnak, hogy egyre nagyobb késéssel és költségekkel kell számolniuk, ha hozzá akarnak jutni a kínai kereskedelmi partnereiktől származó kifizetésekhez, augusztus végére a „levegőben lógó” pénzek összesen több tízmilliárd jüant tettek ki.
Andreas Bock, az Európai Külkapcsolati Tanács nevű tekintélyes agytröszt Magyarország-szakértője szerint provokáció az EU-val szemben, hogy megnyílt a magyar határ az oroszok és a belaruszok előtt.
Pavel Popov hosszú éveken át a májusban leváltott Szergej Sojgu helyettese volt.
Gyimesi György videókban bizonygatja, hogy az Oroszország elleni nyugati szankciók hatástalanok.
Napról napra hevesebben lőnek az orosz–ukrán háború frontjain, Moszkva hétfőn száz rakétával és ugyanannyi drónnal támadta Ukrajna energiahálózatát. A Kreml szerint nincs miről tárgyalni Kijevvel, szakértők szerint lenne, és nem zárható ki, hogy fognak is.
Katonai repülőterek, magasabb katonai egységek parancsnoki pontjai, raktárai, a katonai elhárítás, illetve hírszerzés egységeinek rádióállomásai, központjai találhatók az ISW által kiadott térképen.
A Raiffeisen Bank, amely az orosz piacról történő kivonulásán dolgozik, leállítja a valutaátutalások teljesítését.
A szitkom vélhetően a Kreml megrendelésére készül.
H. Bence Motorola-adóvevőket akart Oroszországba szállítani és közvetlenül egy orosz kormányzati szervhez kötődő céggel állt kapcsolatban.
H. Bence az oroszországi Kurszkba akarta eljuttatni az eszközöket.
Idén szembeszökően megnőtt az európai NATO-létesítmények elleni szabotázsakciók és más, Oroszország számlájára írható fenyegetések száma. Milyen játszma zajlik, mi szűrődik ki a szándékosan keltett zajból, előfordulhat-e, hogy a NATO élesíteni kényszerül ötös cikkelyét, amely alapján minden tagállam egy csapásra háborús szereplővé válik. Erről is kérdeztük Pavel Macko altábornagyot, aki a valaha volt legmagasabb rendfokozatú szlovák tiszt volt a NATO-ban.
A brit hadsereg volt tagja, Ryan Evans biztonsági tanácsadóként segítette a hírügynökség munkáját.
A cég egy, a Szuhoj vadászrepülők gyártásában részt vevő vállalatnak szállít.
Krivij Rihben, Kijevben és Ukrajna középső és keleti régióiban az éjszaka nagy részében légiriadó volt érvényben.