Kényszerleszállást hajtott végre Oroszországban egy Amerikába tartó gép – videó
A repülőn bejelzett egy füstérzékelő, de a vizsgálat során nem találták tűz vagy füst nyomait.
A repülőn bejelzett egy füstérzékelő, de a vizsgálat során nem találták tűz vagy füst nyomait.
A férfi ártatlannak vallotta magát, orosz társa viszont elismerte bűnösségét.
A Kaspersky Lab az amerikai kormány döntése után nem lát más utat, csak azt, hogy elhagyja az amerikai piacot. A dolgozókat július 20-tól kezdi elbocsátani.
Pedig Orbán állítólag Putyin háborúval kapcsolatos álláspontját ismertette a levélben.
Minden bizonnyal Oroszország is felsóhajthat, hogy a nyugati titkosszolgálatok megakadályozták, Armin Papperger német fegyvergyáros meggyilkolását. Az általa vezetett Rheinmetall gyárat működtet Zalaegerszegen is, nem csak Ukrajnában. Papperger fontos Orbán Viktor számára is, aki a magyar hadiipart részben a német óriásvállalattal építi.
A pár női tagja az ausztrál hadsereg információs rendszertechnikusaként dolgozott, a férjével együtt tartóztatták le.
A lap szerint ez egy nagyszabású orosz terv része lehet, amelynek célja, hogy az oroszok meggyilkoljanak minden olyan védelmi ipari vezetőt, aki támogatja Ukrajnát a háborúban.
A színielőadás korábban még rangos állami díjat is nyert, de miután a rendező több versében is kritizálta az oroszok Ukrajna elleni offenzíváját, elkezdtek róla máshogy vélekedni a hatóságok.
Ukrajna tartós és feltétel nélküli támogatását ígéri a 75 éves NATO jubileumi csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozat, amelyben megerősítették, hogy az orosz agresszió által sújtott ország helye az észak-atlanti katonai szövetségben van. A nyilatkozat pontjai szöges ellentétben állnak a „békemissziót” folytató Orbán Viktor nyilatkozataival, amelyek inkább Ukrajna kapitulációját szorgalmazzák, ugyanakkor a magyar kormányfő is aláírta a dokumentumot.
Nem sokkal azután, hogy Putyin stratégiai partnerségről szóló szerződést írt alá az ország vezetőjével.
Májusban még csak 8,3 százalékot mértek.
Nagy lépést tett az EU, amikor a júniusban elfogadott 14. szankciós csomagjában célba vette az orosz cseppfolyós gáz (LNG) importját. Csakhogy közben egyre halmozódnak a jelek, hogy Moszkva erre is előre készült, és az olajtankereihez hasonlóan az LNG-jének is elkezdte kiépíteni az árnyékflottát. Folytatódik a büntető és a büntetett macska-egér játéka, a tét az orosz gazdaság egyik nagy reményű iparágának jövője.
A hálózat a közösségi médiában folytatott orosz propagandakampányt. Mesterséges intelligenciával létrehozott álhíreket terjesztettek az ukrajnai háborúról.
Az ukrán elnök szerint béketárgyalásokat csak az oroszoknál jóval erősebb hadsereggel rendelkező országok szervezhetnek.
A legnagyobb VPN-szolgáltatók alkalmazásait törölte az Apple az iPhone-ok appáruházából, az orosz médiafelügyelet kérését követően. Az egyik szolgáltató keményen beleállt a cégbe emiatt.
Az ukrán külügyminisztérium szerint nincs megállapodás Ukrajnáról Ukrajna nélkül, a békét pedig csak a Kijev által készített béketervvel lehet helyreállítani.
Nem sokkal azt követően, hogy az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea is együtt gyakorlatozott a térségben.
Miközben a magyarok közelebb húzódnak Oroszországhoz, egyre jobban tartanak Ukrajnától, és már a menekülteket sem látják annyira szívesen – derül ki a Policy Solutions friss kutatásából. Az elemzés szerint a kormánypártiak inkább további orosz hadi sikerekre, az ellenzékiek a frontvonalak befagyására számítanak.
Le Pent többször is oroszpártisággal vádolták.
Vlagyimir Putyin Asztanában találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és országaik kapcsolatait méltatta.