#Oroszország

Navracsics az oroszokkal tárgyalt az igazságügyről

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Alekszandr Konovalov orosz igazságügyi miniszterrel tárgyalt csütörtökön Szentpéterváron. A kétoldalú megbeszélésre a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum keretében került sor.

MTI

Rendben célba ért a Szojuz űrhajó

Rendben kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) csütörtökön a két napja a bajkonuri Kazahsztánból felbocsátott Szojuz TMA-04M orosz űrhajó - jelentette a Moszkva melletti Koroljovban lévő repülésirányítási központ.

MTI




Jól teljesít az orosz gazdaság

Az orosz hazai össztermék (GDP) 4,9 százalékkal nőtt a március végével záródott három hónapban éves szinten, meghaladta a tavalyi utolsó negyedévi 4,8 százalékos bővülést - az orosz statisztikai hivatal kedden közölt nem végleges adata szerint.

MTI


Írók szerveztek több ezres ellenzéki tiltakozást Moszkvában

Több ezren vettek részt vasárnap Moszkva belvárosában azon a békés sétán, amelyet a neves orosz író, Borisz Akunyin hirdetett meg a Vlagyimir Putyin államfő és Dmitrij Medvegyev kormányfő vezette orosz hatalom továbbélése ellen egy hete kezdődött csendes tiltakozás támogatására.

MTI

Putyin elsőre Kínába megy

Vlagyimir Putyin orosz államfő júniusban Kínába látogat, de ezt megelőzően még orosz-EU csúcsot is rendeznek Szentpéterváron - tudatta az államfő hivatalába hétfőn immár harmadszor beiktatott Putyin környezetének egy tagja pénteken az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint. Újbóli államfőként Putyin először jár majd külföldön.

MTI

Eljárás indult egy tüntetőt bántalmazó orosz rendőr ellen

Büntetőeljárást indított az orosz központi nyomozóhivatal a belügyi erők (OMON) egyik rohamrendőre ellen, aki egy videofelvétel tanúsága szerint durván bántalmazta az egyik tüntetőt a múlt vasárnapi moszkvai tüntetésen - közölte csütörtökön a hivatal szóvivője.

MTI






Putyin nem megy el a G8-csúcsra

Nem vesz részt Vlagyimir Putyin orosz államfő a G8-csoport tíz nap múlva esedékes csúcstalálkozóján, helyette Dmitrij Medvegyev utazik majd az Egyesült Államokba.

MTI


Putyin diadala a Győzelem napján - Nagyítás-fotógaléria

A náci Németország felett aratott győzelem 67. évfordulóját ünnepelik szerdán Moszkvában. Az idei katonai parádét Vlagyimir Putyin beiktatási ünnepsége előzte meg, Putyin harmadszorra kezdte meg államfői mandátumát, miután négy évig miniszterelnöki tisztséget töltött be.

hvg.hu