Majdnem 29 milliárd dollár az orosz költségvetés hiánya
Ez az első negyedéves adat, de közelíti az egész évre tervezettet. Megcsappantak az energiabevételek, miközben rengeteg pénz megy el a háborúzásra.
Ez az első negyedéves adat, de közelíti az egész évre tervezettet. Megcsappantak az energiabevételek, miközben rengeteg pénz megy el a háborúzásra.
Németország az ukrajnai invázió óta jelentősen csökkentette orosz gázimportját és a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a jövőben nem szándékozik azt ismét növelni. A háttérben történt lépések viszont arra utalnak, hogy fenntartanák az Északi Áramlat háború utáni újraindításának lehetőségét. Moszkva közben Kína felé kacsingat.
A Coca-Cola HBC Magyarország dunaharaszti gyárában palackozott kólát árulnak oroszországi boltokban és weboldalakon. Bár a cég kivonult Oroszországból, a párhuzamos import ellen nehéz védekezni. Eközben a Hellről azt sem tudni, kivonult-e egyáltalán, mindenesetre a magyar energiaital a szankciók ellenére továbbra is elérhető Oroszországban.
Hivatalosan minden rendben a paksi bővítéssel, mondja az orosz kivitelező, a Roszatom és a magyar kormány, a valóságban azonban zavar uralkodik, és ennek jelei egyre jobban láthatók - írja a francia lap.
Több mint egymillió orosz állampolgár menekült el hazájából az Ukrajna elleni invázió kezdete óta. Vlagyimir Putyin Oroszországát bő két évtized alatt hatmillióan hagyták el.
A Kreml szóvivője szerint a NATO az, amely Oroszország felé terjeszkedik, nem pedig Oroszország viszi katonai infrastruktúráját a NATO határai felé.
A Rogán Antal politikai irányítása alá került “szuper-titkosszolgálat” közel egyéves működése alatt annyira megmérgezte a hazai és az amerikai nemzetbiztonsági szervek közötti viszonyt, hogy a washingtoni válaszlépés elkerülhetetlennek tűnik – legalábbis ezt rebesgetik nemzetbiztonsági körökben. De az európai szövetségesek sem bíznak már túlzottan a magyar szervekben.
Oroszország feketedoboz lesz, hiába szeretné megérteni a világ, mi folyik Moszkvában. A sajtófelhajtást megkapta Trump, semmi mással nem lehet elégedett. Ukrajna nem lehet semleges állam, de a finnlandizáció szükséges. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Hiába viselkednek véreskezű zsarnokként Afrikában az oroszok, és hiába kopott meg már Kína fénye a kontinensen, a nyugati hatalmak így is nagy hátránnyal indulnak az afrikai országokban, a gyarmatosítás emléke miatt. Ennek ellenére nem adják fel, bár a Kelethez képest sokkal demokratikusabb keretek között, de ők is szeretnék zsebre vágni Afrikát. Magyarország is nyomul, de vajon mennyire tesz keresztbe a kormány törekvéseinek Orbán Viktor egyik legbiztosabban működő trükkje, a migránsok ellen hergelő propaganda?
Korábban indult, de az elmúlt két évtizedben vált iszonyatosan látványossá, ahogy Kína megpróbálja zsebre vágni Afrikát. Segítő keleti bácsiból kőkemény behajtóvá vált, miközben a kínai pénzen, kínai anyagból, kínai szakértelemmel épített autópályák, erőművek pár évvel az átadás után már porladnak is szét. Pekinget azonban nem tántorítják el a részleges kudarcok, és a stratégiáján csavarva egy fokkal woke-osabban folytatja a nyomulást Afrikában.
A NATO továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatásában a főtitkár tájékoztatója szerint.
A Wall Street Journal múlt héten elfogott újságírójának szakmai elkötelezettségéről, az ellene indult eljárás lehetséges kimeneteléről és Oroszországhoz való viszonyáról szóló véleménycikk a Moscow Timesban jelent meg.
Moszkva olyan intézkedéseket hoz, amelyek lehetővé tennék az általuk „barátinak” kategorizált országok számára, hogy megvásárolják az orosz államadósság egy részét.
Az orosz elnök úgy gondolja, hogy az idő neki dolgozik, mert a demokratikus társadalmak belefáradnak a háborúskodásba, de tudatni kell vele, hogy van pénz, paripa, fegyver és akarat az elvesztett ukrán földek visszaszerzésére - írja vezércikkében az amerikai lap.
A köztársasági elnök egy török csatornának nyilatkozva beszélt a két skandináv állam NATO-csatlakozásáról és az Oroszországnak való energiahordozó-kitettségünkről is.
Az Evan Gershkovich letartóztatása és a szabad sajtó ellehetetlenítése elleni kiállás a Putyin-rezsim által egyik legtöbbet vegzált oldalon jelent meg.
Majdnem negyven éve történt meg utoljára, hogy Oroszországban – az akkori Szovjetunióban – kémkedés vádjával őrizetbe vettek egy nyugati újságírót, Nicholas Daniloffot. Most a Wall Street Journal tudósítóját, Evan Gershkovichot tartóztatták le, és egyelőre csak sejteni lehet, Moszkva mit akar elérni a diplomáciai vihart kiváltó lépéssel.
Nincs orosz légi fölény Ukrajnában, viszont a NATO egyelőre nincs meggyőződve arról, hogy harci repülőgépekkel is támogatnia kellene az ukránokat. Vannak tagállamok, amik már adtak gépeket, viszont ez a gesztus a Die Welt értékelése szerint csupán jelképes: a két ország ezzel próbálja rávenni a NATO vezető tagállamait, hogy ők is adjanak repülőket.
Egy német vívóversenyt már lemondtak az oroszok részvétele miatt, most a lengyel szervezők is csatlakoztak a bojkotthoz.
Reagált az orosz külügy a bejelentésre, hogy Finnország kedden az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) teljes jogú tagjává válik.