Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Rengeteg katona érkezik vonattal, a déli front mindössze 20-25 kilométer távolságra van a zaporizzsjai állomástól. A legtöbb elemző ezen a vidéken várja a tavaszi ukrán ellentámadást. Az oroszok is feszültebbek, az általuk megszállt területen hónapok óta védelmi vonalakat építenek, próbálják bebiztosítani a Krím szárazföldi összeköttetését Oroszországgal. Amikor Zaporizzsja vasútállomásán szólal meg a légiriadó, akkor az emberek összerezzenek, az eget kémlelik, hogy ezúttal mivel támad az ellenség – írja ukrajnai riportjában Rácz Erzsébet dokumentumfilmes, a HVG tudósítója.
Keleten elkeseredett harcok dúltak egész télen – leginkább Bahmut környékén, mert az oroszok a frissen mozgósított katonák létszámbeli fölényét kihasználva a Donbasz bevételét tűzték ki célul, az ukránok pedig jelentős áldozatokat vállalva itt próbálták lekötni és felmorzsolni az oroszok erejét, hogy a tavaszi hadjárat minél kisebb ellenállásba ütközzön. A déli frontszakaszon viszont csak villongások voltak, és most napról napra nő a várakozás. Már útközben a vonaton, majd az állomáson is feltűnik a lelkesedés az ukrán katonák, önkéntesek és civilek részéről. Különlegesnek nem érzik magukat emiatt. Lakonikusan válaszolnak: most ez van, honvédő háború, mindenki tegye a dolgát legjobb tudása szerint. Nem panaszkodnak a sorozásokra sem. „A nemzetünket védjük az agresszor ellen, nincs más választásunk” – mondják. Nem kényszer ez, hanem szükségszerűség.
Nincs könnyű helyzetben viszont az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij sem: értékalapú nemzetközösséggé formálná ugyan Ukrajnát, ahol az összetartó erő nem a nyelv vagy a vallás, hanem az elvek és a szolidaritás, viszont ahogy távolodnak az utolsó látványos katonai sikerek, úgy kerül előtérbe a hazafiság és az azt tápláló közös ellenségkép. Zelenszkij pedig a társadalom megosztását is vállalva a radikálisok mellé állt.
Rácz Erzsébet kilenc hónapja dolgozik a háborús országban, utazásairól pedig rendszeresen ír lapunknak. Legfrissebb riportját elolvashatja a csütörtökön megjelentő HVG-ben, valamint a hvg360-on.
