Pálmai Erika Itthon

Nem hajlandó foglalkozni a Fidesz Handó Tünde leváltásával

Nincs politikai akarat Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnökének leváltására – derült ki a parlament igazságügyi bizottságának ülésén, ahol a fideszes többség az Országos Bírói Tanácsot megalázva és kioktatva állt ki Handó mellett.

Pálmai Erika Itthon

A fővárosi bírák nagyon nem kérnek Handó emberéből

Visszavágtak a fővárosi bírák Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének és nagy többséggel az egyik legfőbb kritikusa, Vadász Viktor elnöki pályázatát támogatták. Bár a Handó-párti jelölt nagyon kikapott, ennek ellenére még mindig nem biztos, ki vezeti majd a Fővárosi Törvényszéket.

hvg.hu Itthon

Meghackelt bírópályázatok

Bírósági papírja van az Országos Bírói Hivatal elnökének arról, hogy kijátszhatja a bírósági vezetői pályázatokra vonatkozó, elvben szigorú szabályokat – Handó Tünde munkásságának legújabb fejezetéről a csütörtökön megjelent HVG-ben olvashatnak.

Pálmai Erika Itthon

Handó Tünde érinthetetlen

Handó Tünde tetszése szerint élhet, akár vissza is a bírói pályázatok eredménytelenné nyilvánításával, a Győri Törvényszék mai végzése szerint ugyanis ezen döntéseit nem lehet megtámadni, ezek miatt nem lehet jogorvoslatot kérni.

Pálmai Erika Itthon

Handó Tünde bekeményített, személyeskedve szólt vissza az OBT-nek

Személyeskedő hangvételű, minden bíróhoz eljuttatott írásban vágott vissza Handó Tünde az ő tevékenységét kritizáló Országos Bírói Tanácsnak. A vele nézetkülönbségben lévő bírótársai pártatlanságát és elfogulatlanságát nagy nyilvánosság előtt kérdőjelezte meg az OBH elnöke.

hvg.hu Itthon

Baka András is a Handó ellen mozgolódó bírók mellé állt

Jogellenesnek tartja a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke is az Országos Bírói Tanács október küldöttértekezletén elfogadott döntéseket. Baka András szerint a határozatok a jogállamiság alapintézményének további erodálásához vezetnek.

HVG Itthon

„Kiraktam magam a tűzvonalba” – állítja Handó kritikusa

Szűnni nem akaróan feszül az ellentét az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal között. Az OBT szóvivője, Vadász Viktor a HVG Portré beszélgetésében azt mondta, az OBT-OBH vita a jogállami működés eklatáns példája lehetne, ha a másik fél is visszatérne végre a kijelölt játéktérre.

hvg.hu Itthon

"Bírák, ne féljetek, csatlakozzatok!"

Aláírásgyűjtést indított a Győri Ítélőtábla 14 bírája az október 9-én megtartott küldöttértekezlet miatt, amit szerintük "számos szabálytalanság miatt" meg kell ismételni. Hétfőn írtunk arról, hogy lényegében elszabotálták az Országos Bírói Tanács póttagválasztását a Handó Tünde által kinevezett bírósági vezetők.

Pálmai Erika Itthon

Ítéletidő: most kiderül, mennyire rettegnek a bírák Handó Tünde hatalmától

Fokozott biztonsági előírások mellett, az előzetesen tervezettnél egy nappal később, kedden választják meg az Országos Bírói Tanács hiányzó négy tagját és az új póttagokat. Ez pedig új fejezet kezdetét jelentheti Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a bírói karon belüli bírálói küzdelmében.

1 2 3
Farkas Bertalan a tévé előtt ujjongott, amikor Armstrong a Holdra lépett

Farkas Bertalan a tévé előtt ujjongott, amikor Armstrong a Holdra lépett

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Kovács Zoltán most a finneknek ment neki, de inkább ne tette volna

Kovács Zoltán most a finneknek ment neki, de inkább ne tette volna

Könnyen rossz vége lehet az amerikai-iráni acsarkodásnak

Könnyen rossz vége lehet az amerikai-iráni acsarkodásnak

Örökségvédelem alá helyezné az első holdra szállás helyét az Európai Űrügynökség vezetője

Örökségvédelem alá helyezné az első holdra szállás helyét az Európai Űrügynökség vezetője

Karambolozott két munkagép a Liszt Ferenc repülőtéren

Karambolozott két munkagép a Liszt Ferenc repülőtéren

Nem cáfolta a külügy, hogy Orbán a civil szervezetek ellen lobbizott Trumpnál

Nem cáfolta a külügy, hogy Orbán a civil szervezetek ellen lobbizott Trumpnál

Pénzügyi trükközés az osztrák pártoknál: egyik sem jobb a deákné vásznánál

Pénzügyi trükközés az osztrák pártoknál: egyik sem jobb a deákné vásznánál

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

Vona a Fülkében: Orbán és Gyurcsány kéz a kézben jár, együtt kell leváltani őket

Vona a Fülkében: Orbán és Gyurcsány kéz a kézben jár, együtt kell leváltani őket

Kereshetne egy magyar nő is annyit, mint egy férfi, csak a kormány nem segít

Kereshetne egy magyar nő is annyit, mint egy férfi, csak a kormány nem segít

A címlapról ajánljuk