Nagy többséggel Pecsenye Csabát választották az Országos Bírói Tanács új elnökének

A Miskolci Törvényszék tanácselnöke a lemondott Szabó Péter helyébe lép.

A tizenöt fős testület 13 igen és 1 nem szavazat mellett Pecsenye Csabát, a Miskolci Törvényszék tanácselnökét választotta meg az Országos Bírói Tanács elnökének – tudta meg a HVG. A hírt az OBT sajtószóvivője is megerősítette lapunknak.

Információink szerint a tagok szerda délelőtti zárt ülésükön szavaztak az új elnökről, miután a korábbi vezető, Szabó Péter lemondott a tisztségéről.  

Pecsenye Csaba egyike volt azoknak, akik az OBT gyulai ülésén nemmel szavaztak az Igazságügyi Minisztérium által kínált alkura, mely összekötötte a szervezeti reformokat a fizetésemeléssel.

Szabó Péter lemondott OBT-elnök: A lelkiismeretem nyugodt, nem sérti a bírói függetlenséget a kormányzattal kötött megállapodás

Lemondásával politikai jellegű felelősséget vállalt, de nem ért egyet annak a több mint ezer bírónak és igazságügyi alkalmazottnak a véleményével, aki tiltakozik az Igazságügyi Minisztériummal megkötött alku miatt. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács volt elnöke szerint annak tartalmában semmi olyan nincs, ami sértené a bírói függetlenséget. Úgy érzi, lejáratási kísérletek célpontja is volt, ilyen volt a festményügy is. Interjú függetlenségről, alkukról és tanulságokról.

Szerda délelőttre nyilvános akciót hirdettek meg bírák és igazságügyi alkalmazottak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) épülete elé, ahol az Országos Bírói Tanács (OBT) is működik. A HVG tudósítója szerint ezen körülbelül 200 bíró és igazságügyi alkalmazott gyűlt össze, hogy elmondják véleményüket az OBT, az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria és az Igazságügyi Minisztérium által aláírt négyoldalú megállapodásról.

A „közösségi kiállást” a Res Iudicata – Bírák a Társadalmi Tudatosságért Egyesület szervezte, később a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) is csatlakozott hozzájuk. Mint írták, céljuk, hogy átadják a közelmúltban megkötött, az igazságszolgáltatást érintő megállapodás elleni tiltakozó nyilatkozatokat és aláírásokat az Országos Bírói Tanács (OBT) ülése előtt a megállapodást aláírók jelenlévő képviselői részére.

A nagyjából kétezer aláírást egy dobozban vitte fel az OBT szerda délelőtt 9-kor kezdődött ülésén személyesen is átadták, lapunk hamarosan helyszíni tudósítással jelentkezik a délelőtti akcióról.

Hozzászólások