#PlayStation

Jól megy itthon is a PlayStation 4
 

Jól megy itthon is a PlayStation 4

A Sony magyarországi bevételeinek nagyjából hozzák a PlayStation-eladások. A világszerte 10+ milliós darabszámban eladott PS4 kereskedelmi sikere mögött jelenleg főleg a játékosok keménymagja áll, az esetibb “bulijátékosokra” majd csak ezután figyel oda igazán a vállalat.

hvg.hu hvg.hu




Három hét, és PlayStationre ér a Fez
 

Három hét, és PlayStationre ér a Fez

Március végén jelenik meg PlayStation gépekre az Xbox-on korábban nagy sikert aratott Fez. A történet szerint a kétdimenziós világban élő főhős egyszercsak rátalál a harmadik dimenziót nyitó tárgyra.

hvg.hu hvg.hu

6 dolog, amit kevesen tudnak a PlayStationről
 

6 dolog, amit kevesen tudnak a PlayStationről

Miközben a konzolvilág aktuális slágere már a PlayStation 4, érdemes egy kicsit ránézni az eredeti PS-re is. A Vsauce3 adataiból például kiderül, hogy az 1994-ben megjelent otthoni PlayStationből 236 darabot kell egymás mellé tennünk, hogy megkapjuk egy mai PS Vita kézi játékgép teljesítményét.

hvg.hu hvg.hu






Hivatalos a PlayStation 4 megjelenési dátuma
 

Hivatalos a PlayStation 4 megjelenési dátuma

A Gamescom 2013 játékszakmai rendezvényen a Sony megválaszolta a legfontosabb nyitva maradt kérdést a PlayStation 4 konzoljával kapcsolatban. Európába két héttel később ér a PS4, mint Amerikába.

hvg.hu hvg.hu

Olcsóbb lesz a PS Vita
 

Olcsóbb lesz a PS Vita

A hardvert és a memóriakártyákat is érintő árcsökkentéssel próbálja orvosolni kézi játékgépe kereskedelmi sikertelenségét a Sony.

hvg.hu hvg.hu


Videó: így fejlődött 19 év alatt a PlayStation játékok grafikája
 

Videó: így fejlődött 19 év alatt a PlayStation játékok grafikája

Több játék példáján keresztül is bemutatja az Access TV által készített összeállítás, hogyan fejlődött az évek során a PlayStation grafikai képessége. Az első gép 1994-ben jelent meg, a legújabb, PlayStation 4 pedig idén kerül majd a polcokra. A játékok összehasonlítása félperces történelmi bemelegítés után indul.

hvg.hu hvg.hu

Ingyen játékok PlayStationre
 

Ingyen játékok PlayStationre

A Sony közzétette, hogy ebben a hónapban melyik játékokat kapják meg ingyen azok, akik rendelkeznek PlayStation Plus előfizetéssel.

hvg.hu hvg.hu

Népszerű játékok jönnek PlayStation Plus-ra
 

Népszerű játékok jönnek PlayStation Plus-ra

A PlayStation Plus rendszerbe augusztusban érkezik a a Need for Speed: Most Wanted, a Mafia II és a Spec Ops the Line. A PS3 mellett a PS Vita-tulajdonosok számára is tartogat újdonságokat a hónap a LEGO The Lord of the Rings és a When Vikings Attack játékokkal.

hvg.hu hvg.hu


Nagyon megy a The Last of Us
 

Nagyon megy a The Last of Us

A PlayStation-exkluzív játék a kiadó várakozásait felülmúlva az idei év legjobb eladási mutatókkal rendelkező PS3 játékává.

hvg.hu hvg.hu

Ennyibe kerülnek a konzolok, 1995–2013
 

Ennyibe kerülnek a konzolok, 1995–2013

A Sony PlayStation 4 és a Microsoft Xbox One árbejelentése kapcsán felidézzük az utóbbi 18 évben megjelent gépek nyitóárát, illetve azt is, hogy ez az érték ma hány dollárnak felelne meg.

hvg.hu hvg.hu