Ezért a funkcióért összeteszik a két kezüket a PlayStation-rajongók
A Sony végre megoldja, hogy a PlayStation Networkön használt becenevek utólag is cserélhetők legyenek. Van azonban egy kis bibi.
A Sony végre megoldja, hogy a PlayStation Networkön használt becenevek utólag is cserélhetők legyenek. Van azonban egy kis bibi.
A Sandvine kutatásában rávilágított, hogy a világ teljes internetforgalmának 15 százalékát a Netflix és műsorai viszik el.
A Nintendo után a Sony is újra forgalomba hozza legelső, még a kilencvenes évek közepén debütált PlayStationjét. Az új masina pontról pontra úgy néz ki, mint a több mint húsz évvel ezelőtti konzol, és természetesen játékok is vannak hozzá.
Több mint nyolc év telt el azóta, hogy először magára húzta jelmezét, így az Insomniac Games-féle Spider-Manben egészen új oldaláról mutatkozik meg a húszas éveit taposó Peter Parker. New York kedvenc hálószövője most is lelkes bűnüldöző, ám a kihívásokkal teli világban már nem csak szupererőre van szükség. Nekiültünk, és kipróbáltuk a Sony konzoljának több mint két évig fejlesztett újdonságát.
Attól, hogy valaki látássérült, még nem kell feladnia kedvenc időtöltését. Ezt bizonyítja egy vak tinédzser esete is, aki a mai napig aktív Call of Duty játékos. Ráadásul a jobbak közül való.
Nem csak a vételár terén hozhat komoly változást a következő Xbox. Ha igazak a hírek, a Microsoft olyan megoldáson dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy a gép "agya" távolról működjön.
Az E3-as expón főleg inkább szoftverekről esik szó, de az Xbox illetékes divíziójának vezetője most kivételt tett és azt is elárulta, hogy már javában készülnek a vállalat újgenerációs konzoljai.
Februárban a divat világát is beveszi a Sony, miután a Nike-kal való együttműködés során elkészítették a kifejezetten gamereknek szánt PlayStation cipőt.
Állománygyűlést tartott Algyőn a honvédelmi miniszter a déli határon szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a PlayStation 4, amit teljesen nyugodtan nevezhetünk a Sony sikergépének.
Noha az év végi játékdömping még jócskán odébb van, a nappalikban zajló konzolháború már szinte lefutott játszma. Míg a Sony újabb, sikerre ítélt címekkel növeli tovább bevételeit, a Microsoft továbbra is óriási hiányt szenved exkluzív tartalmakban. És közben itt az újabb balhorog. Kegyelemdöfés az Xboxnak vagy jól felépített marketingmunka? Kipróbáltuk a PlayStation egyik kultikus szériájának folytatását, az Uncharted: The Lost Legacyt.
Az Xbox One újdonságait bemutató videóban ugyan nem beszéltek a Spotify-ról, mégis belekerült a felvételbe, így már biztosra vehető: a streaming szolgáltatás hamarosan már nem csak PlayStationre kínál zenehallgatási lehetőséget.
Saját színezőkönyvet állított össze a Sony. Aki játszott már PlayStationnel, és élvezte, annak egészen biztosan tetszeni fog.
Továbbra is nagy az érdeklődés a PlayStation 4 iránt, a gép a Sony eddigi legsikeresebb konzolja. Sőt: a gépet kezelő Sony-részlet már jobban teljesít, mint a tévés vagy a telefonos divízió.
Évek vagy évtizedek távlatából nagyon megmosolyogtató, hogy egyes technológiai nagyágyúk logója milyen egyszerű, de egy-két esetben inkább gagyi volt induláskor vagy újratervezés után. Nézze csak!
Együttműködik a Sony és a Vatera, online aukción értékesítenek egyet a PlayStation 20. évfordulójára kiadott 12 300 darab PS4 konzol közül. A befolyó pénzt egy alapítvány kapja.
Két évtizeddel ezelőtt ezen a napon jelent meg az eredeti PlayStation. Most pedig itt a limitált példányszámban elérhető, évfordulós PS4-verzió.