A 24.hu és a Nők lapja tartalmába is beleszólna a hatalom Varga Zoltán szerint
A Centrál Médiacsoport tulajdonosa szerint szintlépést jelent a megfélemlítésben az, hogy költségvetési csalással gyanúsítják őt.
A Centrál Médiacsoport tulajdonosa szerint szintlépést jelent a megfélemlítésben az, hogy költségvetési csalással gyanúsítják őt.
Cselekvők, álmodozók és zavarkeltők – a magyar miniszterelnök természetesen az utóbbi kategóriába került. Volodimir Zelenszkij pedig a Time után a Politicónál is az év embere lett.
A helyzet igencsak fura, hiszen egy szövetséges első számú diplomáciai képviselőjéből lett a legfőbb közellenség. Lapszemle.
A NATO főtitkára az amerikai félidős választásokra készülő republikánusoknak is üzent, akik azzal kezdtek kampányolni, hogy megvágják az Ukrajnának folyósított támogatásokat.
Nyugati diplomaták és politikusok nyilatkoztak a Politicónak a magyar miniszterelnök „kétarcú politikájával” kapcsolatban.
Magyarország jelenlegi álláspontja történelmi, illetve mai politikai tényezőkből következik, ám ezek közül sokat befolyásolt a miniszterelnök – írja William Natrass, aki szabadúszó újságíróként Prágából dolgozik.
Az ukrán offenzíva nyomán a nyugati vezetők aggódnak Putyin válaszlépései miatt. Berlinnek még inkább bele kellene állnia Ukrajna támogatásába. A Nyugat emberemlékezet óta nem nézett szembe ilyen gazdasági nehézségekkel. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Egy friss felmérés szerint a nagy tagállamokban az embereket jobban aggasztja a megélhetési költségek megugrása, mint az ukrán viszály. Ily módon várhatóan erősödik a nyomás, hogy oldják fel az oroszellenes megtorló intézkedéseket. Az idő Moszkvának dolgozik, írja a lap elemzése.
A lap szerzője szerint Orbán Viktor rendszere a leggyengébb láncszem, miközben a nyugati szövetség próbál megoldást találni a második világháború óta legnagyobb fegyveres válságra.
Sőt, azzal részben Putyin hadigépezetét olajozza, állítja az egyik legnagyobb közép-európai környezetvédő szervezet vezető munkatársa. Összeesküvéssel vádolja az EU-t és Németországot a lengyel bankvezető. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Senki nem törekszik most a békére Ukrajnában – állapítja meg cikkében a Politico szerzője, aki szerint holtpontra jutottak a térségben a harcok.
A nemzetközi szélsőjobb számára még fényesebben ragyog Orbán Viktor csillaga. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Mario Draghi olasz miniszterelnök Róma megbízhatóságának első számú garanciája. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Az antiszemitizmus kéz a kézben jár a demokráciaellenes politikával, de az összeesküvés-elméletekkel is, amelyek leegyszerűsített féligazságokat kínálnak, viszont tönkreteszik a társadalom alapszövetét – írja a Politico vendégszerzője, Leon Saltiel.
Nem lehetséges egyszerre felvenni Ukrajnát és megbüntetni a lengyel kormányt, írja a Politico elemzése.
Az uniós diplomaták nagyon csalódottak amiatt, amit a magyar kormány alakít a szankciók ügyében.
Orbán Viktor Kirill pátriárka ügyében újabb határt lépett át, végleg elszigetelődött, már a regionális szövetségesei bizalmát sem élvezi. Európa és az USA is megszenvedheti az Oroszország elleni embargó hatásait. Összeállításunk külföldi lapok cikkeiből.