#Portik Tamás

hvg.hu Itthon

Drogot vásárolt a képviselő - "bemondásra" nem indul vizsgálat

Nem várható már nagy fordulat a Portik-Laborcz találkozó ügyében, de arra jó lesz Gálszécsy András egykori titokminiszter szerint, hogy a Fidesz a 2014-es választásokig a kampánya zászlójára tűzi majd az ügyet. Gálszécsy úgy vélte, Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója nagy szolgálatot tett a Fidesznek. A hvg.hu úgy tudja, hogy az elhíresült Energol volt marketing vezetőjének, Portik Tamásnak kifejezett kérése volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor üljön le vele beszélgetni.

MTI Itthon

Fidesz: már csak Portik hiányzott a trafikmutyi elleni tüntetésről

Újra együtt a maffiabaloldal, a jogállamért kiáltoznak azok, akik lepaktáltak az alvilág vezérével, aki maga a "vér, mocsok, gyilkosság és korrupció" - reagált közleményben a Demokratikus Koalíció és az MSZP közös demonstrációjára Hoppál Péter, Fidesz szóvivője szombaton.

MTI Itthon

Lamperth: nem ismerem Portikot

Nem ismerem Portik Tamást, és ezt Jakó Gergely is tudja – írta Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő a Fidesz Somogy megyei elnökének pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

hvg.hu/MTI Itthon

Portik: "politikai csatározások eszköze" lettem

Biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken annak az ügynek a tárgyalása, amelyben az olajszőkítésből milliárdokra szert tevő Energol Rt. egyik vezetőjét, Portik Tamást azzal vádolják, hogy 1996-ban az ő felbujtására ölték meg Prisztás Józsefet. A vádlott tagadta a bűnösségét, a harmadrendű vádlott pedig visszavonta korábbi, Portikra tett terhelő vallomását, mert szerinte azt a rendőrök kényszerítették ki.

Cs. B. Itthon

Pénz reményében vállalták a Kósa-videó elkészítését?

Pénzszerzés diktálhatta annak a videónak az elkészítését 2007-ben, amelyben Debrecen polgármesterére, Kósa Lajosra nézve terhelő dolgok hangoznak el. A rendőrség egyébként 2010-ben nem tudta megállapítani, hogy a Portik-videóként emlegetett anyag kinek a kényszerítésére készült, ezért a felvétel készítésének körülményeit vizsgáló nyomozást 2011-ben felfüggesztették. Úgy tudjuk, idén februárban a Laborc–Portik találkozók miatt az ügyet újra elővették, de a felvételen szereplő Rónai Attila nem tudott új információval szolgálni. Úgy tudjuk, a nyomozás során Rónai ragaszkodott ahhoz, hogy 2007-ben készült a felvétel.

MTI Itthon

Megtisztítva is meghallgatják a Portik-Laborc felvételt

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai és szakértői szerda délelőtt 10 órakor hallgatják meg a Portik-Laborc találkozókról készült úgynevezett megtisztított hangfelvételt - mondta Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke kedden, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Laborc szerint nem hiteles a Portik-találkozó leirata

Nem tartja hitelesnek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója azokat a leiratokat, amelyek az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és közötte történt találkozók hangfelvételei alapján készültek, és álláspontja szerint ez az ügy koncepciós eljárás.

MTI Itthon

Portikkal nem, csak a cégével üzleteltek Lázárék

Közleményben cáfolta Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője vasárnap, hogy az önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere kapcsolatban állt volna Portik Tamással, és politikusok megfigyelésére, lehallgatására adott volna megbízást bárkinek is.

MTI Bűnügy

Őrizetben egy Portik-cég vezetői

Csalás gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség pénteken a Portik Tamás családi érdekeltségébe tartozó egyik kft. két vezetőjét Hódmezővásárhelyen - értesült a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Köztévé: 2010-es a Kósát lejárató videó

Az M1 Híradó birtokába került újabb rendőrségi dokumentumok szerint a Portik-Laborc találkozók után, 2010-ben készülhetett a Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, Debrecen polgármesterét rágalmazó videofelvétel.

MTI Itthon

Kósa: "kiderült, hogy egy maffiabaloldal van Magyarországon"

Kósa Lajos szerint "politikai bűnözők vannak a szocialisták között", s amíg ezt az MSZP nem tisztázza, addig nem lehet demokratikus és "normális" pártnak tekinteni. "Egy demokratikus országban nincs helye az MSZP-nek" – mondta a Fidesz alelnöke csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

MTI Itthon

Köztévé: Portik állhat Kósa lejáratása mögött

Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója állhatott a Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester ellen a 2010-es országgyűlési választások előtt indult lejárató akció mögött - hangzott el szerda este az M1 Híradójában.

MTI Itthon

Molnár Zsolt: kivehetetlen a Portik-Laborc találkozó felvétele

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerint hétfői ülésük nem volt alkalmas arra, hogy meggyőződjenek róla, a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóiról szóló leiratok tartalma minden kétséget kizáróan megegyezik-e a megbeszéléseket rögzítő felvételen hallhatókkal.

MTI Itthon

Aláírásgyűjtésbe kezd az Együtt-PM

Rendkívüli ülésnapot akrnak az ellenzéki képviselők, hogy kiderüljön, az elmúlt 23 évben hogyan fonódhatott össze egymással az alvilág és a titkosszolgálatok, valamint az alvilág és a politika.

1
6 7 8 9 10
13
A digitális oktatás alatt is számítanak az iskolaőrök munkájára

A digitális oktatás alatt is számítanak az iskolaőrök munkájára

Ausztriában felfüggesztették az oltást az AstraZeneca egy adagjával

Ausztriában felfüggesztették az oltást az AstraZeneca egy adagjával

Szép film készülhetne az Aranybulláról és a hatalom korlátozásáról

Szép film készülhetne az Aranybulláról és a hatalom korlátozásáról

Magyarországon a zöld rendszámos 8-as Golf

Magyarországon a zöld rendszámos 8-as Golf

Elkészült a Vígszínház etikai kódexe

Elkészült a Vígszínház etikai kódexe

A katari vb-stadionok több ezer élet árán épülnek

A katari vb-stadionok több ezer élet árán épülnek

„A szavakkal való játék komoly dolog” – 100 éve született Romhányi József

„A szavakkal való játék komoly dolog” – 100 éve született Romhányi József

Vádat emelhetnek több civil szervezet ellen, mert az embercsempészekkel egyeztetve mentettek menekülteket

Vádat emelhetnek több civil szervezet ellen, mert az embercsempészekkel egyeztetve mentettek menekülteket

A címlapról ajánljuk