Vita helyett: naponta egy kérdést tesznek fel Karácsonyék Orbánnak
Elsőként azt a kérdést intézik Orbánhoz, hogy miért nem vitázik.
Elsőként azt a kérdést intézik Orbánhoz, hogy miért nem vitázik.
Le kell váltani az ország legszervezettebb kisebbségét a Fideszt az MSZP-Párbeszéd szerint, az apátia falát sikerült áttörni. Aki 2022-re játszik, annak nincs keresnivalója a pártszövetség által szervezett március 15-i ünneplésen. Az eddig külön indulásról beszélő demokratikus ellenzéki pártoknak változtatniuk kéne a stratégiájukon. A Jobbikkal nem lesz szervezett együttműködés, erről beszélni akadémikus kérdés "a mai napon még".
Az ő országos listájukat vették először nyilvántartásba.
A miniszterelnöki tévéviták kötelezővé tételéről nyújtott be törvénymódosítást Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető és a független Szabó Tímea (mindketten az MSZP-Párbeszéd lista képviselőjelöltjei).
Az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatot is benyújt egy antikorrupciós ügyészség létrehozására.
A Magyar Liberális Párt elnöke belső harcokat lát annak hátterében, hogy az MSZP és a Párbeszéd szövetsége nem tette fel a listára, még egyéni körzetet sem kap a dolgok jelen állása szerint.
Mesterházy Attila embereit lenyomták, a Párbeszéd viszont örülhet, lehet, hogy nagyon. Fodor Gábornak pedig csak az egyik szeme nevet.
A szocialisták pénteki választmányi ülésén nagy többséggel szavazták meg Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét – értesült a hvg.hu.
A Párbeszéd azt írta, másik nyolc párttal együtt ők is segíteni fogják az aláírásgyűjtést.
Lassan el kéne döntenie, hogy legyőzni vagy képviselni akarja-e a kádárizmust.
Messzire szeretnék vinni Magyarországot a fideszes rémálomtól, a Nyugat, az igazságosság és a tudás társadalma felé - szülinapi álmok az MSZP-vel összeborult Párbeszédtől.
DrMáriás festményén a humanista Mike Tysonként jelent meg, időként pókerezik, és úgy az MSZP jelöltje, hogy nem akar belefolyni a párt ügyeibe Karácsony Gergely.
Évente egyszer 120 ezer forintot ígért a nyugdíjasoknak.
Mellár Tamás közgazdász Pécsen indul az országgyűlési választáson. Az MSZP-s Tóth Bertalan nem indul.
A mérhetetlen pártot vezető Fodor Gábor a jelek szerint ismét országgyűlési mandátumhoz jut.
Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta az MSZP elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva.
Elindította fővárosi kampányát az MSZP – és a pártnak kormányfőjelöltet kölcsönző Párbeszéd. A Coldplay híres, Paradise című számára vonult be Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely. Közösködni kell, adták ki a jelszót a szocialisták. Üzentek Orbánnak is: a többség nem lehet ellenzékben.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint egy normális országban nem olyan a kormányfő, mint itthon, mert Orbán betegesen ragaszkodik a hatalomhoz. Elmondta, ki győzheti le Orbánt, és ez szerinte nem Vona. A Spinoza Ház és Rangos Katalin politikusokat bemutató sorozatának vendége az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely volt.