Többe kerül az ételosztás, mint a Duna fölötti repülős verseny
Már ami a közterület lefoglalásának díját illeti.
Már ami a közterület lefoglalásának díját illeti.
Ha még a mai napon nem áll ki kéz a kézben az MSZP és a Párbeszéd, bocsánatot kérni ezért az embertelenségért, az azt jelenti, hogy pont így és ezt akarják. Vélemény.
Olyan történt, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Közös interjút adott a Magyar Narancsban egy Párbeszéd- és egy Jobbik-politikus.
Ennek már egy hete meg kellett volna történnie, de nem történt.
A Karácsony Gergely és Gémesi György helyét átvevő képviselők ma tesznek esküt.
Szabó Tímea törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, amiben azt javasolja, írják át a miniszterelnök megválasztásáról szóló törvényt.
Kocsis-Cake Olivio és Hohn Krisztina lesznek a parlament új tagjai.
Karácsony zuglói polgármester marad.
A Párbeszédet a frakciómegszűnéstől megmentő korábbi fideszes, most független országgyűlési képviselő szerint az ellenzéki pártok évtizedekre berendezkedtek az ellenzéki szerepre és csak egymás között versenyeznek, ki lesz az erősebb.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke túllépte hatáskörét a Liberálisokkal, a választás előtt kötött szerződés aláírásával, ezért fegyelmi eljárás indul ellene – jelentette be az InfoRádióban a szocialisták frakcióvezetője.
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus lesz a közös jelölt, a Liberálisokat rendesen kiosztották a sajtótájékoztatón.
Különösen előnytelen megállapodásokat kötött az MSZP a választás előtt, és fogalmuk sincs arról, miért mennyit adtak.
Bősz Anett liberális politikus kilépett a Párbeszéd frakciójából, ami így a megszűnés határára sodródott. Közben kiderült, az MSZP már lemondott elnöke megrövidítette saját pártját évi 60 millió forinttal. Nem várt fordulatokat hozott a péntek.
Miután Bősz Anett hátat fordított a P-nek, komoly bajba kerülhet, 100 milliónál is többet bukhatnak. Három napjuk van.
Otthagyja a Liberális Bősz Anett a Párbeszéd frakcióját, aki az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok szövetség tagjaként jutott be, mivel Fodor Gábort már nem akarták listára venni.
Kocsis-Cake Olivio és V. Naszályi Márta között dőlhet el, ki üljön be Karácsony Gergely helyett az Országgyűlésbe.
Többen hallották a pletykát arról, képviselők kezdeményezhetik a képviselő-testület feloszlatását. Konkrét javaslat még nincs.
A parlamentbe jutott ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik döntött.