Navracsics szomorú, és ezt ki is írta a Twitterre
A magyar külügyminiszter már harmadik bejegyzésében kiosztotta román kollégáját.
A magyar külügyminiszter már harmadik bejegyzésében kiosztotta román kollégáját.
Államtitkári rangú tisztségbe nevezte ki Victor Ponta román miniszterelnök Liviu Robert Neagut, a román populista Dan Diaconescu-féle Nép Pártja (PPDD) főtitkárát.
2,5 százalékkal emelkedik a gáz ára július 1-jétől a háztartási fogyasztóknak Romániában, a gáz árának emelkedését kissé ellensúlyozza, hogy a villamos energia júliustól 2,6 százalékkal olcsóbb lesz, erről az energiaárakat szabályozó hatóság már rendeletet adott ki.
Van olyan, hogy kecsegtető befektetésnek látnak manapság áramszolgáltatót, és többm int kétszeresen túljegyzik az új részvényeit. Van, csak nem Magyaroroszágon, hanem Romániában. Az Electrica többségi részvénycsomagja 435 millió eurót érhet.
A politikai nyilakotzat jogi értelemben nem kötelezi lemondásra a román államfőt. 344 szavazattal, 17 tartózkodás mellett fogadták el.
Bejelentette lemondását Dan Sova román közlekedési miniszter, aki a következő négy hónapban az év végi elnökválasztási kampányra akar összpontosítani.
Kelemen Hunor szerint nagy hiba lenne olyan helyzetet teremteni az őszi romániai elnökválasztáson, hogy az erdélyi magyaroknak ne legyen lehetőségük a választás első fordulójában magyar jelöltre szavazni.
Az eseten jól szórakozó horgászok szeme láttára fulladt a folyóba egy házaspár Romániában. A horgászok videóra vették az esetet és még akkor sem segítettek, amikor a két ember elmerült a hullámok közt. Figyelem, megrázó videó, csak 18 éven felülieknek!
Szerdától sms-ben is fizethető a viteldíj a kolozsvári tömegközlekedési járatokon.
Victor Ponta román miniszterelnök bízik abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem lép ki a kormányból, ugyanakkor leszögezte, hogy a román állam politikája nem lehet alku tárgya.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön bekérette Románia budapesti nagykövetét, mert Románia elutasította Magyarország igényét a nagyváradi és a csíkszeredai konzuli irodák nyitására - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.
Elkezdte 2500 alkalmazott elbocsátását a román CFR Marfa vasúti teherszállító.
Beláthatatlan ideig nem hajthat be parkolási díjakat a nagyváradi önkormányzat, mert a prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta a város 2006 óta érvényes parkolási szabályzatát.
Romániában az alkalmazottak mintegy 41 százaléka digitális analfabéta, 83 százalékuk nem rendelkezik elégséges számítógépes ismeretekkel - derült ki egy európai uniós felmérésből.
A román államfő igazat mondott, amikor azt állította, nem tájékoztatta őt a hírszerzés arról, hogy testvére szoros kapcsolatba került négy évvel ezelőtt Sandu Anghel kétes hírű alvilági személlyel. Mircea Basescut pénteken befolyással való üzérkedés miatt helyezték előzetes letartóztatásba.
Fél évvel súlyosbította a bukaresti ítélőtábla kedden Adrian Nastase volt román miniszterelnök négyéves börtönbüntetését.
A román elnök ismét elhatárolódott az előzetes letartóztatásban lévő testvére, Mircea Basescu korrupciós ügyétől, akit befolyással való üzérkedéssel és 250 ezer euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak. Hétfőn kiderült, hogy a legfőbb ügyészség az államfő veje ellen, Basescu nagyobbik lányának férje, Radu Pricop ügyvéd ellen is bűnvádi eljárást indított egy másik korrupciós ügyben.
Nem fogadta be a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló becsületbírósági határozatot.
Őrizetbe vették csütörtökön este Traian Basescu román államfő öccsét, Mircea Basescut, akit a korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítanak, hogy 250 ezer euró kenőpénzt fogadott el.
Több mint 2 ezer embert küldenek el a román vasúti áruszállító vállalattól, mivel ha nem bocsátják el őket, akkor augusztustól nem lesz pénz fizetésekre. A CFR Marfát a román kormány tavaly privatizálni szerette volna, ám az üzlet kútba esett, miután a reménybeli vevő nem fizette ki a vételárat.