Káoszt okozott a havazás és a szél Romániában
A havazás és a viharos szél miatt 16 település maradt áram nélkül szerdán Románia déli részén, főleg a Duna partján fekvő Orsova és a Bukaresttől északnyugatra fekvő Targoviste környékén.
A havazás és a viharos szél miatt 16 település maradt áram nélkül szerdán Románia déli részén, főleg a Duna partján fekvő Orsova és a Bukaresttől északnyugatra fekvő Targoviste környékén.
Hat év és nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték első fokon Romániában a tavaly ősszel elkövetett rotterdami festménylopás két vádlottját.
Újabb román lap szünteti meg a nyomtatott kiadását, miután a Pro Sport című sportújság tulajdonosai úgy határoztak, december 9-től csak az elektronikus kiadást tartják fenn.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megannyi háromszéki politikusa kérte egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy a hatóságok vizsgálják meg: milyen előzményei vannak Sikó Imre bölöni polgármester és a helyi rendőrök közötti múlt szerdai incidensnek.
Megállapodott a magyar-román gazdasági vegyes bizottság összehívásáról Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a vegyes-bizottság magyar társelnöke Andrei Gereával, a bukaresti kormány gazdasági miniszterével, a gazdasági vegyes-bizottság román társelnökével hétfőn Bukarestben.
A Bukarestben tartózkodó Orbán Viktor hétfő délután találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
A román államfő szerint Európa kudarca az Unió és Ukrajna közötti társulási folyamat leállítása, Brüsszel hibázott Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök ügyében, a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozó pedig kudarc lesz az Európai Unió számára.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak Romániában az egészségügyi dolgozók, akik magasabb béreket és az egészségügy nagyobb mértékű finanszírozását követelték. A munkabeszüntetés reggel nyolctól tíz óráig tartott. Az orvosok és az asszisztensek a szolgáltatások harmadát biztosították, ugyanakkor voltak olyan erdélyi megyék, ahol hírügynökségi tudósítások szerint nem szüntették be a munkát.
Két román ellenzéki újságíró védelmébe vette Tőkés László európai parlamenti képviselőt pénteken, elítélve azt, hogy az 1989-es kommunistaellenes forradalom hősét meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől.
Romániai közigazgatási bíróságon támadja meg a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának döntését Tőkés László európai parlamenti képviselő, akit a testület méltatlannak talált állami kitüntetésére, és annak visszavonását javasolta Traian Basescu államfőnek.
Megerősítette felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással Románia egyébként nem befektetési ajánlású államadós-besorolásait pénteken a Standard & Poor's, méltatva a román gazdaság exportorientáltságának erősödését, a román kormány által elért államháztartási konszolidációt és a román pénzügyi szektor stabilitását.
Traian Basescu román államfő óvatosan akarja kezelni Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetése visszavonásának kezdeményezését, annak ellenére, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdán méltatlannak minősítette őt a kitüntetésre – derült ki a román elnök egy szerda esti televíziós interjújából.
A görög labdarúgó-válogatott a Romániában elért döntetlennel, míg a horvát az Izland felett aratott hazai győzelemmel jutott ki kedden a 2014-es brazíliai világbajnokságra.
Összesen tizennyolc év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész a rotterdami festménylopás fő gyanúsítottja ellen abban a perben, amelyet az évszázad műkincslopásaként emlegetett bűncselekmény vádlottjai ellen indítottak Romániában.
Romániában 2014-től kezdődően a földvásárlás uniós liberalizációja következtében külföldi állampolgárok is vásárolhatnak majd termőföldet, ám a románoknak elővásárlási joguk marad a földekre. Korábban ennél szigorúbb törvényt akartak meghozni, ám jogi szakértők úgy teljesen befagyott volna a piac. A legutóbbi javaslat szerint így marad a már előbb is említett, viszonylag lazább megkötés. Magyarországon ugyanakkor az új földtörvény szigorú keretek közé szorítja jövő évtől a földvásárlást, így aki földet akar venni, annak érdemes lehet keleti szomszédunknál eladó területet keresgélnie.
Romániában parlamenti vizsgálóbizottság keresi majd a választ arra, hogyan jutott körülbelül egymillió euró hitelhez Traian Basescu államfő közjegyzőkánt dolgozó lánya. Erről hétfőn döntött a román szenátus házbizottsága.
Megjelenik Tőkés László a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, amely november 20-i ülésén tárgyal az európai parlamenti képviselő kitüntetésének visszavonásáról - közölte Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
A válaszadók döntő többsége, amikor azt mondja, hogy az erdélyi magyarok a román nemzet részét képezik, ez alatt nem a román nemzettel való azonosulást érti – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Kisebbségkutató Intézet kutatói végeztek idén.
Alkotmányosnak ítélte az ötvenről harminc százalékra leszállított népszavazási érvényességi küszöböt a román alkotmánybíróság csütörtökön, és ezzel elutasította Traian Basescu államfő óvását.
Bulgária és a Románia nem lesz a schengeni övezet tagja 2014-ben – mondta kedden az Európai Bizottság elnöke, aki a francia TF1 televíziónak nyilatkozott. José Manuel Barroso szerint túl nagy az ellenállás az unión belül azzal szemben, hogy a két ország csatlakozzon a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését jelentő térségbe.