#Románia



Jár-e nekünk ennyi fizetés?
 

Jár-e nekünk ennyi fizetés?

Szinte biztos, hogy 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a minimálbér összege, ezzel pedig átlépünk egy bűvös határt. Pró és kontra érvek is vannak a béremelés mellett, ám egy kérdés ilyenkor biztosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? Többet kellene keresnünk, netán keresünk is, csak a hivatalos statisztikákban ez nem látszik? A válaszokat a versenyképesség, foglalkoztatottsági szint és a feketemunka területén kell keresni.

hvg.hu hvg.hu



Kikerültek az első ötnyelvű táblák Kolozsvár műemlékeire
 

Kikerültek az első ötnyelvű táblák Kolozsvár műemlékeire

Az első ötnyelvű tájékoztató táblákat tették ki csütörtökön a kolozsvári műemlékekre. Az A3-as méretű átlátszó műanyagból készült táblákon románul, majd magyarul, németül, angolul és franciául olvashatók a megjelölt műemlékre vonatkozó legfontosabb adatok.

MTI MTI



Van, ahol bevezethetik az építési adót
 

Van, ahol bevezethetik az építési adót

Romániában a Nemzetközi Valutaalap, Világbank és az Európai Bizottság – mely intézmények az ország számára 4 milliárd dolláros hitelt nyújtanak – irányába tett kötelezettségvállalásainak megfelelően megállapodtak a jövő évi költségvetés sarokszámairól. A román kormány bevételnövelő intézkedéseket is tervbe vett, így például emelik a bányajáradékot és jövedéki adót, de az elképzelések között szerepel az építkezésekre kivetett speciális különadó is.

hvg.hu hvg.hu


Videó: oszlopot hagytak az út közepén
 

Videó: oszlopot hagytak az út közepén

Villanyoszlopot hagytak az útépítők egy tízmillió eurós költségvetésből frissen leaszfaltozott út közepén a dél-romániai Krajova (Craiova) határában - a különleges megoldásnak tág teret szentelt csütörtökön a román média.

MTI MTI

Balhé a kitüntetés körül: Tőkést ügyvéd képviselheti
 

Balhé a kitüntetés körül: Tőkést ügyvéd képviselheti

A román ügyvédi kamara elnöksége jogosnak ítélte, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt ügyvéd képviselje a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, amely november 20-án dönt az állami kitüntetés esetleges visszavonásáról - tájékoztatta szerdán az MTI-t Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.

MTI MTI



Román lapok szerint túl kevesen voltak a székely menetelésen
 

Román lapok szerint túl kevesen voltak a székely menetelésen

Többnyire visszhangtalan maradt a székelyek nagy menetelése a hétfői román sajtóban, az elvétve megjelent kommentárok többsége pedig kudarcnak állította be a vasárnapi demonstrációt, amelyen a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint 120 ezren, a román hatóságok szerint 15 ezren követeltek autonómiát Székelyföldnek.

MTI MTI


Az IMF nyomására privatizál Románia
 

Az IMF nyomására privatizál Románia

15 százalékos részvénycsomagját adja át magánbefeketetőknek a Romgaz földgáztermelő vállalat. A részvénykibocsátás premierje jól sikerült: az első nap a pakk hatodára ajánlatot tettek.

hvg.hu hvg.hu

A békemenetesek is tüntetnek a székelyekkel
 

A békemenetesek is tüntetnek a székelyekkel

Budapesten és további négy magyarországi városban is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyföldi autonómiáért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett Székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap - jelentették be a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a SZT vezetői.

MTI MTI

Szétesni készül a vadiúj román-bolgár Duna-híd
 

Szétesni készül a vadiúj román-bolgár Duna-híd

Darabjaira hullhat a Romániát Bulgáriával összekötő vadonatúj Duna-híd – állítja a bolgár közlekedési minisztérium, amely azt követően kezdett vizsgálódni, hogy pár napja hatalmas kátyú jelent meg a Vidin felé vezető oldalon – írta a Napi Gazdaság.

MTI MTI

A szerbiai romák ügyében reklamált Románia
 

A szerbiai romák ügyében reklamált Románia

A román külügyminisztérium és a bukaresti parlament egyik kormánypárti tagja is szót emelt a szerbiai román kisebbség hatósági zaklatása ellen azután, hogy a bukaresti sajtó hírt adott arról, hogy egy Timok-völgyi faluban nyomozás indult egy falusi közösség tagjai ellen, akik részt vettek egy román ortodox kereszt felszentelésén.

MTI MTI