Rengeteg olajat találtak Romániában
Az OMV Petrom évtizedek óta nem talált ennyi kőolajat.
Lemondott miniszterelnöki tisztségéről Romániában Nicolae Ciuca, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn, hogy a koalíciós egyezmény értelmében átadja helyét Marcel Ciolacunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének.
Van mit tanulni a romániai tanároktól és szakszervezetektől. Sikeresen vették fel a harcot a kormánypropagandával, semlegesítették a trollokat és maguk mellé tudták állítani a társadalom jelentős részét. Ők béremelést kapnak, Románia pedig egy esélyt, hogy iskolái versenyképes tudást adhassanak a jövő nemzedékének. Vélemény.
A román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
Bukarest kevesebb mint felére csökkentette az orosz nagykövetség engedélyezett személyi állományának létszámát.
Békés megye több pontján is érezhető volt az 5-ös erősségű földmozgás.
Személyében először jár brit uralkodó Romániában.
Magánlátogatásra érkezett Romániába III. Károly brit uralkodó. Azért egy udvariassági találkozó belefért Klaus Iohannis román államfővel.
A románok túlreagálják az ügyet - véli a Sándor-palota.
Ha nem tudnak megegyezni a kormánnyal, akkor az is benne van a pakliban, hogy a tanárok bojkottálják az év végi vizsgákat – beleértve az érettségik megtartását.
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a magyar kormány "migrációs krízist kezel", a román szélsőjobb megerősödik, Henry Kissinger pedig betölti a 100. életévét.
A nyugati „genderideológia" elleni küzdelmet tűzte zászlajára, és a gyermekvédelem álarcába burkolózik az erősödő román szélsőjobb, amely már a politikai agressziótól sem riad vissza. A radikálisok témáit az RMDSZ nem képviselheti tovább, miközben bizonytalanná vált kormányzati szerepe.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, amiért nem nyújt megfelelő védelmet az azonos nemű párok számára.
"Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz embernek lenni, borral koccintani, úgy beszélni, hogy értse a másik, nem azonnal kiengedni a tüskéinket. De mi nem emberek vagyunk, hanem magyarok: sértettek és gőgösek", írja szerzőnk arról, milyen határokat lép át és érzékenységeket sért meg egy magyar, aki a román fővárosba költözik.
Ez valamivel gyengébb volt, mint az első.
Az Arad közelében történt földmozgást Magyarországon, Békéscsabán is érzékelték.
Tánczos Barna román környezetvédelmi miniszter április elején jelentette be, hogy 426 medve kilövését készül engedélyezni megelőzési kvóta címen.
A három legnagyobb tanügyi szakszervezet május óta sztrájkolt. A lezárás feltételeiről most sikerült megegyezni – jelentette be a vasárnapi rendkívüli kormányülés elején a miniszterelnök.
Darius Valcov a korrupcióval megszerzett pénzét többek között aranyrudakba és Picasso-, Renoir- és Warhol-festményekbe fektette.