hvg.hu: Ön is részt vett a hetekig tartó, országos tanársztrájkban?

Lukács János: Természetesen. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, ahol tanítok, fel sem merült, hogy ne csatlakozna szinte mindenki a sztrájkhoz. Maga az iskola igazgatója is támogatta a tiltakozásunkat. Elvétve akadt ugyan néhány tanár nálunk, akik nem tartottak velünk, de ők praktikus okokból nem sztrájkoltak. Romániában a pedagógusi fokozati vizsgák megszerzéséhez szükség van meghatározott, oktatásban eltöltött időre. Olyan tanárok maradtak távol, akiknek a sztrájk miatt nem lett volna meg az elvárt idő, ezért egy évet csúsztak volna a fokozat megszerzésével. A sztrájk idejére felfüggesztették a munkaszerződéseinket, tehát aki a tiltakozás ezen formáját választotta, az a fizetéséről is lemondott erre az időszakra.

hvg.hu: Ön miért kezdett sztrájkolni?

L.J.: Az oktatás problémái meglehetősen sokrétűek Romániában, itt most viszont elsősorban a béremelés volt a tét. Korábban elhangzott az az ígéret a kormány részéről, hogy a kezdő tanárok fizetését az országos átlagbérhez igazítják. Később a törvényjavaslatból törölték ezt a passzust. A legtöbb tanárt, köztük engem is ez a gesztus háborított fel. A pedagógusi pálya nagyon fontos, ha nem teszik vonzóvá a fiatalok számára ezt a hivatást, akkor egész egyszerűen nem lesz tanár.

Az országos sztrájksorozat nem csupán a pénzről szólt, hanem arról, hogy legyen jelentősebb a tanárok társadalmi megbecsültsége, ehhez pedig elengedhetetlen a tisztességes fizetés.

hvg.hu: Ön tagja valamelyik szakszervezetnek?

L.J.: Nem. Nálunk az iskolában a tanári közösségből viszonylag kevesen szakszervezeti tagok. Szinte minden kolléga csatlakozott hozzánk, attól függetlenül, hogy szakszervezeti tagok-e vagy sem. Olyasmi történt, ami a teljes pedagógustársadalmat megmozgatta.

hvg.hu: Mennyire volt eddig jellemző a tanárhiány Romániában? Az iskolában, ahol tanít, rendszeres-e az, hogy nincsen elég szaktanár és csak helyettesítéssel vagy külső oktató bevonásával lehet megtartani bizonyos órákat?

L.J.: A mi intézményünkben nincsen tanárhiány, viszont ehhez tudni kell, hogy az Apáczai az egyik legjobb magyar iskola Kolozsváron. Az viszont biztos, hogy a szakma kezdett elöregedni, hiszen már egy ideje létező tendencia, hogy a fiatalok nem szívesen választják maguknak a tanári hivatást. A saját diákjaim közül például évek óta nem mondta senki, hogy tanárnak készülne.

hvg.hu: A szülőktől milyen visszajelzések érkeztek a sztrájk során? Kapott-e támadásokat, illetve olyan megjegyzéseket, hogy inkább tanítania kéne, ahelyett, hogy az utcán tüntet?

L.J.: A szülők hozzáállása kettős volt. Egy részük azt mondta, hogy a gyerekek érdekei az elsők és az az, hogy a tanárok ne sztrájkoljanak, hanem dolgozzanak. Azt gondolom, hogy a gyerekeknek az az érdekük, hogy méltóbb körülmények között tanító pedagógusaik legyenek. Ezt sok szülő egyébként megértette. Az egyik tüntetést már eleve úgy hirdették meg, hogy szülőket és diákokat is vártak rá. Nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen sok szülő és diák támogatja a tanárokat. Bukarestben például több tízezer ember vett részt a felvonuláson, köztük diákok, szülők is megjelentek a maguk transzparenseivel. A diákszervezetek képviselői egyértelműen mellénk álltak.

Ugyanakkor az országos szülői szervezetnek nem volt egyértelmű az álláspontja. Inkább a kormány oldalát képviselték, mindezt azonban óvatosan tették, mert a tanárok ellen nyíltan nem szólaltak fel. Visszafogottan emlegették, hogy vigyázzunk a sztrájkkal, mert közelednek a vizsgák és nem lenne jó, ha azokat el kellene halasztani.

hvg.hu: Mégis elmaradtak a szóbeli érettségik, ennek mekkora volt a jelentősége?

L.J.: Romániában a szóbeli érettségi nem jár osztályzattal, hanem egy általánosabb minősítéssel. Ami igazán számít, az az írásbeli érettségi. Ebből a szempontból az utolsó pillanatban egyeztek meg a kormánnyal a szakszervezetek. Azt szerintem mindkét fél látta, hogy itt van a fal, ennél tovább nem lehet elmenni, nem lehet hagyni, hogy elmaradjanak a vizsgák. Ha elmaradt volna az összes vizsga, akkor fennállt volna annak a veszélye, hogy a tanárok magukra haragítják a társadalmat, és a kormány sem szívesen nézett volna szembe ekkora káosszal. Egyébként számunkra nagy meglepetés volt, hogy sikerült megegyezni.

hvg.hu: Mi volt a siker titka?

L.J.: Azt az oktatásügyi tárca sem vitatta, hogy jogosak a tanárok követelései, és ez szerintem nagyon fontos eleme volt a sikeres végkifejletnek. Emellett a társadalom jelentős része is azt gondolja, hogy a tanárok megérdemlik a jó fizetést.

Ebben a kérdésben Romániában nem volt olyan politikai megosztottság, mint Magyarországon. Mindenki egyetértett abban, hogy a béremelésre szükség van, inkább abból volt vita, hogy a béremelés mikor következzék be.

Másrészt nagyon jó volt a sztrájk időzítése, hiszen a tanárok munkabeszüntetésének a tanév végén van igazi tétje, amikor érettségiztetni, vizsgáztatni kell.

hvg.hu: Maradéktalan az öröm vagy ön szerint még vannak komoly és megoldásra váró problémák az oktatás terén?

L.J.: Amit most sikerült elérni, az egy azonnali kicsi fizetésemelés és egy nagyon szép ígéret egy jelentősebb emelésre január elsejétől. Bízom benne, hogy a kormány állni fogja a szavát, habár volt már példa arra, hogy nem tartották be, amit ígértek.

A román parlament például már 2011-ben elfogadta a tanügyi törvényt, amely többek között kimondja, hogy az éves GDP hat százalékát kell az oktatásra fordítani. Az ügy érdekessége, hogy a mindenkori kormány ezt a szabályt azóta tologatja, azaz nem léptették hatályba. Ennek eredményeképpen az elmúlt években ennél jóval kevesebbet – a GDP kettő vagy három százalékát – fordították az oktatás területére, tehát még csak közelében sem volt annak, amit a törvény előír.

Sok tanár megfogalmazta azt a sztrájk során, hogyha sikerülne elérni a törvény alkalmazását, akkor nem lenne semmi gond, bőven lehetne nemcsak a béreket, de az infrastruktúrát is fejleszteni. Lehet, hogy meglepő, de még vannak olyan falusi iskolák Romániában, ahol középkori állapotok uralkodnak, ugyanis bizonyos intézményekben nincsen folyóvíz, ezért csak kerti budi áll a diákok és a tanárok rendelkezésére.

hvg.hu: De miért hoztak egy ilyen törvényt, ha nincsen politikai akarat annak alkalmazására?

L.J.: Annak idején valószínűleg politikai megfontolásból úgy látták a képviselők, hogy társadalmilag támogatott lehet egy ilyen törvény, de később rájöhettek, hogy mégsem akarnak ennyit költeni az oktatásra. Ebből kitáncolni politikailag kockázatos, ezért azt az áthidaló megoldást alkalmazzák, hogy tologatják évről évre a rendelkezés életbe léptetését.

hvg.hu: A törvény hatályba helyezése nem szerepelt a mostani követelések között?

L.J.: Nagyon sok helyen elhangzott, számos transzparensen szerepelt, de meglepődve láttam, hogy a szakszervezet hivatalos követelései közé nem került be. Nagyon sok kollégámmal egyetértettünk abban, hogy eleve csak ezt kellett volna kérni a kormánytól, ugyanis ez hosszú távon nyújtana megoldást a finanszírozásra és fejlesztésekre.

hvg.hu: Mi a véleménye a magyarországi helyzetről?

L.J.: Amellett, hogy szomorú vagyok a magyarországi eseményeket látva, nagyon drukkolok a tanároknak, hogy elérjék, amit szeretnének. Az egész társadalomnak fontos lenne, hogy a tanárok ne úgy menjenek be tanítani minden nap, hogy közben a filléres gondjaik járnak a fejükben. Az oktatás minősége is jobb lenne, ha a pedagógusoknak nem lennének anyagi problémáik.

Szükség lenne arra, hogy a kormány reális párbeszédet folytasson a pedagógusokkal. Az a kormánynak se jó, ha a tanárokat maga ellen hergeli. Nem tudok mást mondani, a teljes tanártársadalomnak kellene összefognia, akkor lehetne esély arra, hogy célt érjenek. Fontos lenne, ha a kormány szem előtt tartaná azt, hogy a tanárok pótolhatatlanok. Ha jelentősebb lesz a tanárhiány, akkor ki fog tanítani, a rendőr? Romániában a társadalom komolyan aggódott amiatt, hogy mi lesz a gyerekek jövőjével, ha nem sikerül megegyezni. Fontos lenne, ha ennek tudatában lennének a tanárok is. Senki nem gondolta Romániában, hogy ebből ekkora balhé lesz. A kormány és a tanárok is akkor kezdték komolyan venni ezt az ügyet, amikor megtapasztalták, hogy mekkora ereje van a tiltakozásoknak. Amikor először szó volt a sztrájkról, sokan azt mondták, hogy egy-két napig tart majd az egész, aztán elcsitul. Pont az ellenkezője történt, egyre többen lettünk.

Parászka Boróka: Düh és nevetés. A romániai tanársztrájk tanulságai

Van mit tanulni a romániai tanároktól és szakszervezetektől. Sikeresen vették fel a harcot a kormánypropagandával, semlegesítették a trollokat és maguk mellé tudták állítani a társadalom jelentős részét. Ők béremelést kapnak, Románia pedig egy esélyt, hogy iskolái versenyképes tudást adhassanak a jövő nemzedékének. Vélemény.

Nyitóképünkön Lukács János Fotó: Reiser György Lukács