Román szélsőségesek magyarellenes skandálása közben avatott szobrot Erdélyben Novák Katalin
Kölcsey Ferencnek állítottak szobrot Nagykárolyban, a nacionalisták kifütyülték a magyar államfőt.
Kölcsey Ferencnek állítottak szobrot Nagykárolyban, a nacionalisták kifütyülték a magyar államfőt.
A román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) jóváhagyta a román légierő felszerelését ötödik generációs többcélú harci repülőgépekkel.
A térségben Románia a második helyre pályázik Lengyelország mögött fegyvergyártásban, a NATO- és az EU-tagállamok kiemelt fegyverexportőre lehet.
A felvétel komoly botrányt kavart, a helyi rendőrség közszeméremsértés miatt nyomoz.
A ferences szerzetes a Mandinernek adott interjújában néhány mondatban elkente nevelőjének ügyét, akit amúgy 30 év börtönre ítéltek a gyermekek szexuális bántalmazása miatt. Az interjúban – nevének említése nélkül – odaszúrt a papi pályát elhagyó Hodász Andrásnak is.
Az autóban utazó öt Srí Lanka-i menekültet – mivel Románia felől érkeztek – átadták a román hatóságoknak, a moldáv embercsempészek őrizetbe kerültek.
A szélsőséges időjárás miatt több mint négyszáz autós akadt el az országutakon, a tűzoltóság mentette ki őket.
Ha a felperesek javára döntene a bíróság, akkor elrendelhetik, hogy a kormány igenis tegyen többet a kibocsátás csökkentése érdekében.
Putyin elszámította magát, a NATO erősödött. A Tesla-Y akkumulátora feladta a leckét a biztosítóknak. Romániában kapcsoltak le egy amerikai szélsőségest, aki három éven át zavartalanul ki-bejárt Magyarországra is. Válogatás a világsajtó írásaiból.
A romániai iskolások közül az érettségin gyengébb eredményeket érnek el a magyarok, viszont a PISA-felméréseken jobbak, mint a románok.
Sorra zárnak be a határon túli magyar iskolák: csökken a gyerekszám, jelentős az elvándorlás. Néhány kiemelkedő helyi vezető és pedagógus sziszifuszi munkája tartja életben a magyar nyelvű oktatást és közösségi életet riportunk színhelyén, az erdélyi Arad megyében is.
A román ultrák rigmusaikkal újra a magyaroknak szóltak be, majd majdnem összeverekedtek - egymással.
Az andorrai stadionban a meccs nézőinek közel kétharmada román volt, az ultrák pedig valamin nagyon összebalhéztak.
Egy mozdony fékrendszere romolhatott el, ezért az gyakorlatilag beleszáguldott abba a szerelvénybe, amit éppen rá akartak volna kapcsolni.
Megállapodást kötött egymással a romániai Hidroelectrica és az emirátusokbeli Masdar energetikai cég arról, hogy tengeri szélfarmokat és vízi napelemparkokat építsenek Romániában
Földrengés volt Olténiában hétfő délután. A rengést Kolozsváron érezték, feltehetően Magyarországon is érezni lehetett.
Meg kell ismételni azt a meccset, amit még január végén fújt le a bíró Sepsiszentgyörgyön, mert a vendégszurkolók magyarellenes rigmusokat skandáltak.
Feljelentés miatt módosítani kellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfeliratát, a magyar "színház" szó a román "teatrul" alá került.
A fiú pszichoaktív szerek hatása alatt állhatott, amikor a gyilkosságot elkövette.
Nem hagyták meg a tolvajok még a téglákat és a gerendákat sem. Nem csak innen loptak.