Bruttó 190 ezres minimálbért akar jövőre a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
A garantált bérminimumot 247 ezer forintra emelnék, ezzel rálicitáltak a Liga korábbi javaslatára.
A garantált bérminimumot 247 ezer forintra emelnék, ezzel rálicitáltak a Liga korábbi javaslatára.
Szeptember végéig kijelölhetik az alakuló kongresszus várható időpontját, így a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a közszférában működő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) egyesülésével még az idén létrejöhet a szervezett munkavállalók több mint kétharmadát tömörítő új konföderáció – mondta a Népszabadságnak Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
A legnagyobb érdekvédelmi tömörülés jöhet létre Magyarországon – írja a Népszabadság.
Közös demonstrációt tart május elsején az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Budapesten.
Egy szövetségbe tömörül a három legnagyobb szakszervezet – írja a Népszabadság szerdai számában.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, hogy a kormánnyal, a Munka törvénykönyve egyes részéről kötött megállapodáshoz más szakszervezeti konföderációhoz tartozó kollégáik a nevüket adták. Hangsúlyozzák, hogy a megállapodás jelenlegi állapotában nem bírja a magyar szakszervezeti mozgalom egészének támogatását és egyetértését.
Tüntetést szerveznek a szakszervezetek december 3-ára a közszolgáltatások megmentéséért, amelyeket szerintük a kormányzati intézkedések veszélybe sodortak.
A tárgyalás a fő cél, nem a randalírozás - hangsúlyozta Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke pénteken Kaposváron a négy megyéből - Baranya, Tolna, Somogy és Zala - érkezett több mint száz szakszervezeti tisztségviselő, közszolgálati munkahelyek képviselői részvételével tartott rendezvény előtt az MTI-nek.
Az idei május 1-je az együtt ünneplő négy szakszervezeti konföderáció szerint nem olyan lesz, mint tavaly, mert hónapról hónapra romlik a munkavállalók helyzete, a kormány pedig hetente újabb intézkedéseket jelent be - erről az MSZOSZ, a SZEF, az ÉSZT és az ASZSZ vezetői beszéltek pénteki sajtótájékoztatójukon.
Gaskó István a szakszervezetek.hu-val közölte: idén sem lesz közös szakszervezeti majális a munka ünnepén: a LIGA Szakszervezetek nem vesznek részt a városligeti május elsejei rendezvényen. Ennek oka, hogy nem akarnak együtt ünnepelni olyanokkal, akik "az előző kormányzatot minden tekintetben kiszolgálták."
Földiák András szerint ugyanakkor szó sincs kimerülésről.
A szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nemet mond az egyesülésre a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel – írja a Napi Gazdaság.
Az Autonóm Szakszervezetek színpadánál lényegében megtörtént a lánykérés: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a három nagy szakszervezeti mozgalom egyesülésére utalva azt mondta Bajnai Gordonnak, hogy ideje köveni a példájukat, aki nem tiltakozott.
Május elsején, a budapesti központi demonstráción jelenti be három szakszervezeti konföderáció, hogy még az idén szövetségbe tömörülnek – közölte a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke pénteki miskolci sajtótájékoztatóján.
A sztrájk lehetőségéről beszéltek a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának tagszervezetei az érdek-képviseleti tömörülés csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a kormánnyal folytatott idei tárgyalások eredményét értékelték.
Újabb levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a közszféra munkavállalóit és érdekvédelmi szervezeteit hátrányosan érintő jogszabályi változások ügyében, miután februári kezdeményezésére nem kapott választ a szervezet.
A közszféra számos területén késik a bérkompenzáció, pedagógusok, könyvtárosok, egészségügyi és szociális munkavállalók kaptak a januári keresetek átutalása eredményeként több ezer, esetenként tízezer forinttal is kevesebbet,mint amire számítottak - írja közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint "váratlan és megdöbbentő" a több mint 6700 munkavállaló elbocsátása a közszférából, és az érdekképviselet úgy véli, hogy a leépítéssel sérül a közszolgálati feladatok színvonalas elvégzése.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) VI. kongresszusa ismét Varga Lászlót választotta a SZEF elnökévé pénteken - közölte a szakszervezet.
Állásfoglalást kér az Európai Parlamenttől (EP) három kérdésben a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), mert álláspontja szerint a magyar kormány folyamatosan megsérti a társadalmi párbeszéd szabályait.