szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A közszféra számos területén késik a bérkompenzáció, pedagógusok, könyvtárosok, egészségügyi és szociális munkavállalók kaptak a januári keresetek átutalása eredményeként több ezer, esetenként tízezer forinttal is kevesebbet, mint amire számítottak - írja közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

"Bekövetkezett az, amit előre jeleztünk" - írta csütörtöki közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), amely hozzátette, többször kritizálta már az egykulcsos adórendszerre történő áttérés igazságtalanságait.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tavaly decemberi ülésén – amikor a 216 ezer forintnál kevesebbet kereső többség kompenzációjáról szóló kormányrendeletet tárgyalták – a SZEFa közlemény szerint jelezte, hogy a rendelet szövege bonyolult, nehezen értelmezhető.

"Kértük a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a végrehajtásáért felelős munkáltatók feladataikat úgy legyenek képesek ellátni, hogy a február eleji bérkifizetések megfeleljenek a rendeletben előírtaknak még akkor is, ha mindannyian tudtuk, hogy a jogos kompenzációt visszamenőleg is ki kell majd fizetni" - közölte a szervezet.

"Fontosnak tartottuk, tartjuk ezt azért is, mert a bolti árak, a közüzemi díjak, egyszóval a megélhetés költségei már január első munkanapjaiban megnövekedtek. Elfogadhatatlan számunkra, hogy az amúgy is alacsony keresetű, több éve bérbefagyasztással sújtott közszolgálati munkavállalók tömegei szenvedjenek súlyos hátrányt" - tette hozzá a SZEF.

A fórum felszólított minden érdekeltet, hogy közös erőfeszítéssel tegyenek meg mindent azért, hogy a következő havi kifizetéseket ne terheljék "hasonló anomáliák", és visszamenőleg is megkapják az érintett munkavállalók a kormányrendelet szerinti járandóságukat.

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

A Blokád című film producere szerint olyan hiteles volt a Göncz Árpád-ábrázolásuk, hogy azt a volt elnök oldalán állók is elismerték

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza